Ez azt jelenti, hogy az új középárfolyamon a hét utolsó munkanapjának kezdetén - 3 nap gyengülést követően - egy dollárért 6,3975 jüant kellett fizetni. A szabályok szerint ehhez képest az árfolyam napi ingadozása legfeljebb 2 százalékos eltérést mutathat.
Az árfolyam-megállapítás bevezetésének napján, kedden a jüant 1,9 százalékkal értékelték le, ami az elmúlt évtized legnagyobb gyengülését idézte elő. Becslések szerint ezen a héten a jüan az amerikai dollárral szemben körülbelül 3 százalékos értékvesztést könyvelhet el.
A Kínai Népi Bank (PBoC) csütörtökön azt közölte, hogy a szükségesnek tartott beavatkozást gyakorlatilag befejezettnek tekintik.
Szakértők azt hangoztatják, és a kínai pénzügyi szakemberek is nyilvánvaló tényként kezelik, hogy a gyenge jüantól azt várják, segítse elő az exportot, és tegye versenyképesebbé a kínai termékeket a külföldi piacokon. A jegybank azt emeli ki, hogy az árfolyamkorrekciót szolgáló intézkedésével a piacnak nagyobb beleszólást kíván engedni a jüan árfolyamába. A nemzetközi aggodalmakat azzal az érvvel hárítja el, hogy azok csak a váratlan helyzetnek szólnak, de a piac már középtávon értékelni fogja a változást, amelynek révén az árfolyammozgás a piaci mozgásokat követi.
A nemzetközi devizapiacot érintő reformlépésként emlegetett döntés értelmében a jüan középárfolyamának megállapításakor több szerep jut a pénzpiacokon folyó tényleges mozgásoknak. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan figyelembe veszik a bankközi napi záró devizaárfolyamot, a piaci kereslet és kínálat alakulását és más főbb valuták ármozgását.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vége a lazaságnak: új kategória érkezik, kikerül a szürke zónából a magyarok egyik kedvenc járműve