Az elmúlt napokban rekordszámú menekült jutott át a lengyel-fehérorosz határon - jelentette e Reuters a lengyel hatóságok beszámolója alapján. Lengyelország és Litvánia az elmúlt időszakban azzal kénytelen szembe nézni, hogy a belorusz hatóságok válaszul a EU szankcióira a fehérorosz rezsimmel szemben megnyitotta nyugati határát a menekültek előtt
A két ország olyan komoly problémával került szembe, hogy az EU-hoz fordult segítségért. A vilniusi parlament előtt van a határkerítés építésének terve. Lengyelországot azért is támadja Alekszandr Lukasenka rendszere, mert menedékjogok kínált Kriszcina Cimanovszkaja fehérorosz olimpikonnak, aki a tokiói olimpiai csapat tagjaként a japán fővárosban menekült el hazájából.
Néhány nap alatt a lengyel határőrség 349 bevándorlót tartóztatott fel a határon, akik vélhetően főként Afganisztánból és Irakból érkeztek. Közülük 85-öt egy stadionba vittek ideiglenesen. Idén eddig összesen 871 illegális bevándorlót fogtak el a lengyel-belorusz határon, miközben tavaly összesen 122 menekült érkezett ebből az irányból. Alekszandr Lukasenkát egy éve választották Fehéroroszország elnökéve egy többszörösen elcsalt szavazáson.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta