A prágai tömegközlekedést irányító hatóságok különleges bioérzékelő és levegőgyűjtő rendszereket akar telepíteni a járművein és a metróban, amelyek képesek jelezni, ha a vírus megjelenik a levegőben - adta hírül a Radió Praha. Áprilisban 500 mintát igyekeznek begyűjteni a buszok és villamosok belső felületeiről, illetve a metróállomásokról, hogy kiderítsék a módszer hatékonyságát. A munkában részt vesznek a cseh tudományos akadémia kutatói, eredmények júniusra várhatók.
Eközben nem lanyhul a hagyományos védekezés sem. A rendőrség kőkeményen lép fel azokkal szemben, akik a cseh főváros utcáin és terein a napsütésnek örvendve gyülekeznek. A hatóság több helyen is "razziázott", röpködtek a bírságok azokkal szemben, akik a kerületek elhagyásának tilalmát megszegték.
Március utolsó napjaiban két hónap óta először tízezer alá csökkent a napi új fertőzöttek száma Csehországban. Volt olyan nap, amikor az egy héttel korábbihoz képest több mint 25 százalékos csökkenést tapasztaltak. Az országban a fertőzési mutató, amely jelzi, hogy egy ember hány továbbinak adja át a vírust, 0,85, azaz 100 ember további 85-öt fertőzhet meg. Ezt a mutatót néhány tizedre kell levinni ahhoz, hogy feltűnjön az alagút végén a járvány végét lejő zöld fény.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit