Az EP-elnök azután döntött így, hogy az olasz kormány hétfő este az egész ország vesztegzár alá vonásáról döntött. Sassoli 14 napig nem megy emberek közé, otthonról fog dolgozni és ugyanezt várja el a többi olasz képviselőtől is.
Olaszországban vasárnap és hétfőn is 100 körüli új halálos áldozatot jelentettek be, egy nap alatt a megbetegedések száma meghaladta az 1800-at. Az ország északi része eddig is karantén alatt volt, gyakorlatilag most ezt terjesztették ki az egészre. A hétfő esti adatok szerint már mintegy 460 ember halt bele a vírus okozta a fertőzésbe, jelentős többségük - 80 százalék - 70 év feletti.
A Parlament továbbra is ellátja a feladatát. Egy vírus sem állíthatja meg a demokráciát
- idézik Sassolit a cikkben.
Az Európai Parlamentből már óvintézkedések miatt kitiltották a látogatókat, a Strasbourgba utazás helyett Brüsszelben maradtak ülésezni, amit le is rövidítettek.
A Strasbourgtól való távolmaradást részben az indokolja, hogy Franciaországban is nőtt az új esetek száma: 286 fővel emelkedett hétfő estig a fertőzöttek száma, így már eléri az 1412 főt. Az új betegek között van a kulturális miniszter, Franck Riester is. Az országban eddig 25-en haltak meg a járványban - közölte a France24. Belgiumból eddig 239 esetben jelentettek pozitív koronavírusos teszteredményt.
Magyarországon eddig 12 megerősített esetről tudnak. Összesen 67 fő van karanténban a Szent László Kórházban.
Koronavírus
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani