Sullivan az Air Force One, azaz az amerikai elnöki különgép fedélzetén Brüsszel felé tartva úgy fogalmazott: Kínával kapcsolatban a G7-es országok vezetőinek csúcstalálkozóján "jelentős előrelépés történt" a G7-es országcsoport korábbi állásfoglalásához képest. Ez, Sullivan szerint, tükrözi "a nézetek oly mértékű közeledését, amilyen néhány évvel ezelőtt még nem volt tapasztalható" - írja az MTI.
A politikus úgy vélekedett: "széles körben elfogadott nézet, hogy Kína jelentős kihívást jelent a világ demokráciái számára". Mint fogalmazott: a cornwalli csúcstalálkozón a politikusok egyetértettek abban, hogy közös programra van szükség a Kína jelentette kihívást illetően, olyan programra, amely tartalmazza "a kiállást, az ellensúlyozást és a versenyt".
"Az olyan kifejezések, mint az ellensúlyozás és a verseny, nemcsak Joe Bidentől, hanem (a csúcstalálkozón résztvevő) valamennyi vezető politikustól elhangzottak" - tette hozzá Sullivan.
A hét vezető ipari hatalom kormányfői vasárnap ígéretet tettek arra, hogy "kezelik" Kína növekvő befolyását. Közleményükben külön felhívták a figyelmet a hszincsiangi muzulmán ujgur kisebbség elleni jogsértésekre, illetve szabadságot és autonómiát követeltek Hongkong számára.
"Ez szomorú. Ha azt állítják, hogy a világ legnagyobb gazdaságai kicsi országoknak számítanak, akkor hatalmas probléma van a nézőpontjukkal" - így kommentálta az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó azt a korábbi kínai reakciót, amelyben az ázsiai ország a G7 csúcstalálkozóval kapcsolatban megjegyezte: "elmúltak már azok az idők, amikor kis országcsoport döntött a világ sorsáról".
Tanácskozásukon a G7 vezetői azt is felvetették, hogy infrastruktúra-fejlesztési terveket ajánlanak a fejlődő országoknak, mintegy ellensúlyozva ezzel a kínai Egy Övezet Egy Út (más néven: Új Selyemút) kezdeményezést és nyomában Peking növekvő befolyását. A G7-ek tervei között szerepel például vasútépítés az afrikai kontinensen, vagy szélerőművek telepítése egyes ázsiai országokban.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Vérfagyasztó fenyegetést kapott Berlin, hamar elszabadulhat a pokol

Gigantikus árzuhanást jelentett a Penny, százával akciózza le a termékeit

Ez katasztrófa: Parajdon bányató alakulhat ki a sóbarlang helyén

Biztos helyről tudjuk, hogy nem épül meg az M0-ás körgyűrű, lesz helyette M100 és M10

Lázár János odaadta valakinek a Balatont

Beszóltak a nyugdíjasok a kormánynak: alamizsnautalvány helyett méltó nyugdíjat akarnak

Betegek ezreit sokkolhatja, ami most történt – ezt nehéz lesz pótolni

Gyilkosság történt Németországban, egy magyar férfi az áldozat
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről
