A nagy érdeklődéssel várt televíziós nyilatkozat az első volt azóta, hogy a konzervatív miniszterelnök több mint kilenc hónapja kormányra jutott. Rajoy nyomatékosan leszögezte: nem fogadná el, hogy Madrid számára előírják a kiadások csökkentésének konkrét területeit, és nem egyezne bele a nyugdíjak csökkentésébe sem. Azt ugyanakkor rögtön hozzáfűzte: nem is számít arra, hogy a nemzetközi hitelezők ilyen feltételeket szabnának.
Spanyolország esetében az euróövezeti tagállamok már korábban döntöttek arról, hogy az országnak egy legfeljebb 100 milliárd euró összértékű bankmentő csomagot folyósítanak. Az utóbbi hetekben ugyanakkor felerősödtek azok a nézetek, amelyek szerint maga az ország is uniós segítségre szorulhat.
Televíziós nyilatkozatában Rajoy miniszterelnök ezt egyáltalán nem cáfolta, de hangsúlyozta, hogy döntés még nem született. Hozzátette, hogy az euróövezeti, illetve az uniós pénzügyminiszterek szeptember 14-15-re tervezett találkozója előtt nem is várható ilyen döntés.
Hatalomra kerülése óta a néppárti kormány már eddig is számos kiadáscsökkentő intézkedést hozott, lefaragott többek közt a munkanélküliek támogatásából, noha a dél-európai országban már az aktív lakosságban 25, a fiatalok körében pedig az 50 százalékhoz közelít a munkanélküliek aránya. Interjújában Rajoy az egyik legfontosabb célkitűzésnek nevezte a költségvetési hiány 2,8 százalékra faragását 2014-re a mostani 6,3 százalékról.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vége a lazaságnak: új kategória érkezik, kikerül a szürke zónából a magyarok egyik kedvenc járműve