Az amerikai bruttó hazai termék (GDP) a BEA harmadik kalkulációja alapján 2021 utolsó negyedévében évesítve 6,9 százalékkal nőtt, 0,1 százalékponttal kisebb mértékben a második becslés 7,0 százalékánál. A piaci várakozás viszont 7,1 százalék volt a negyedik negyedévre a harmadik negyedévi 2,3 százalékos évesített GDP-növekedés után - írja az MTI.
A negyedik negyedévi évesített GDP-növekedés a lefelé korrigálással együtt is a legnagyobb a 2020 harmadik negyedévi 33,8 százalékos rekordnövekedés óta. A 2020 harmadik negyedévi rekord a második negyedévben a járványvédelmi korlátozások miatt elszenvedett visszaesés pozitív korrekciójaként alakult ki.
A tavalyi negyedik negyedévi növekedéshez a legnagyobb mértékben a készletnövekedés járult hozzá (5,32 százalékponttal, a második becslésben szereplő 4,9 százalékpont helyett), a gépjármű-kereskedők és a nagykereskedelem ágazatai vezetésével.
A lakossági fogyasztás 2,5 százalékkal nőtt a negyedik negyedévben a második becslésben szereplő 3,1 százalék helyett, az export 22,4 százalékkal bővült az előző becslés 23,6 százaléka helyett. A nem lakáscélú állóeszköz-beruházások is kevésbé, 2,9 százalékkal nőttek a második becslésben szereplő 3,1 százaléknál, valamint az állami és helyi kormányzati kiadások nagyobb mértékben, 1,6 százalékkal csökkentek az előző becslés 1,4 százalékos csökkenésénél. Az import növekedését szintén felfelé, 17,9 százalékra módosították 17,6 százalékról.
A negyedik negyedéves növekedési adatok alapján a teljes 2021-es éves GDP-növekedés 5,7 százalék lett, ami megfelel a korábbi becsléseknek.
Legolvasottabb
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Milliárdokért licitált a világ elitje: a fiatalok luxust vettek, a tapasztaltak mesterművekre vadásztak
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Berobbant a nemesfém-őrület: soha nem volt még ilyen drága az ezüst
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma