Japán GDP-je 2021 harmadik negyedéve óta először csökkent. Ennek elsődleges oka az infláció miatt mérséklődő lakossági költekezés, illetve a jen gyengülése a főbb devizákkal szemben - írja az MTI.
Az indoklás szerint annak hatására lett kevésbé rossz a harmadik negyedévi GDP-adat, hogy a felülvizsgálat szerint az állami kiadások 0,1 százalékkal nőttek az előzetesként ismertetett stagnálás helyett, illetve az export 2,1 százalékkal bővült a korábban bejelentett 1,9 százalékkal szemben.
Végleges adat szerint az import 5,2 százalékkal nőtt, hét negyedéve a legnagyobb mértékben. A fogyasztói kiadások 0,1 százalékkal nőttek a második negyedévvel összevetve.
Éves összevetésben a japán GDP 0,8 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben, az adatot 1,1 százalékos visszaesésről korrigálták.
A második negyedévben negyedéves összevetésben 1,1 százalékkal, éves szinten 4,5 százalékkal nőtt az ország gazdasági teljesítménye.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket