A brit statisztikai hivatal (ONS) szerint a lakhatási költségek nélkül számolt tizenkét havi fogyasztói árindex (CPI) a múlt hónapban 7 százalékkal emelkedett a februári 6,2 százalékos növekedés után.
Az elemzői konszenzus 6,7 százalékos adatot inflációt várt.
Az infláció hónapok óta folyamatosan gyorsul Nagy-Britanniában: januárban 5,5, decemberben 5,4, novemberben 5,1, októberben 4,2, szeptemberben 3,1 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak - írta a z MTI.
A márciusi tizenkét havi inflációs ütem a legmagasabb volt azóta, hogy az éves infláció havi rendszerességű mérése a jelenlegi módszertannal 1997 januárjában megkezdődött.
A modellezéssel még korábbra visszaszámolt adatok alapján azonban legutóbb 1992 márciusában, vagyis éppen harminc évvel ezelőtt volt a múlt havinál gyorsabb az éves brit infláció: abban a hónapban 7,1 százalékkal emelkedett tizenkét havi összevetésben a fogyasztói árindex.
A brit kormány által a Bank of England számára előírt éves inflációs cél 2 százalék. Ha ettől az ütemtől egy adott tizenkét havi időszakban az infláció egy százalékpontnál nagyobb mértékben bármelyik irányban eltér, a brit jegybank kormányzója nyílt levélben köteles az okokról magyarázatot adni a pénzügyminiszternek.
Andrew Bailey, a Bank of England kormányzója tavaly augusztus óta minden hónapban kénytelen volt megírni ezt a levelet Rishi Sunak pénzügyminiszternek, a brit fogyasztói árindex éves emelkedési üteme ugyanis azóta folyamatosan több mint 1 százalékponttal meghaladja az inflációs célt.
Az ONS szerdai adatai szerint a márciusi infláción belül a rendkívül magas üzemanyagár volt az egyik fő tényező: a motorbenzin kiskereskedelmi átlagára literenként átlagosan 1,602 font (726 forint) volt a múlt hónapban az egy évvel korábbi 1,237 font után. A dízelüzemanyag literje átlagosan 1,705 fontba (773 forintba) került. A motorbenzin és a dízelüzemanyag átlagos literenkénti kiskereskedelmi ára egyaránt rekordot döntött márciusban.
Az üzemanyagok tizenkét hónap alatt 30,7 százalékkal drágultak. Ez az eddig mért legmagasabb éves üzemanyag-áremelkedés Nagy-Britanniában.
A piaci elemzők szerint az infláció további gyorsulása és a Bank of England kamatemelési ciklusának folytatása várható.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit