Vasárnaptól Magyarországon hőségriadó lépett életbe, de a kontinens nagy része is szenved a kánikulától. Az extrém meleg miatt egyre több nyaralni vágyó tervezi újra a programját, a tengerpartok és a dél-európai országok helyett észak felé indulnak el.
A tartós hőség idén sem kerüli el Európa legtöbb országát, Athén már három hete kénytelen volt óvintézkedéseket bevezetni, 40 fok volt a napi csúcshőmérséklet, ami miatt a legmelegebb napszakokban bezárták az Akropoliszt, hogy megóvják a látogatókat az irtózatos hőségtől.
Kapcsolódó
Ezt látva a skandináv országok már előre dörzsölhetik a tenyerüket, a Bloombergnek nyilatkozó utazásszervezők szenzációs szezonra számítanak, azok után, hogy már tavaly is több mint 120 milliárd dollárnyi, hat százalékos pluszbevétele volt az idegenforgalomnak az előző évihez képest.
A három skandináv államban 27 százalékkal emelkedést mutatnak az idei nyári hónapokra a foglalások, csak a svédek 47 százalékos megugrást tapasztaltak. A britek is özönlenek a térségbe, több mint 10 százalékkal több repülőjegyet vettek idén nyárra Koppenhágába, Bergenbe és Stockholmba.
Teszik mindezt annak ellenére, hogy borsos árak várják őket Svédországban. A turisták egy átlagos nap (fejenként) 33 dollárt költöttek étkezésre, 18 dollárt helyi közlekedésre és 139 dollárt szállásra.
Persze az észak-európai országok sem immunisak a szélsőséges időjárási hatásokkal szemben, de nagyon ritkák a Magyarországon is egyre gyakoribb és hosszabb ideig tartó hőhullámok.
A hőmérséklet a nyári hónapokban átlagosan 10 Celsius-fokkal alacsonyabb, mint Dél-Európában, s sokkal jellemzőbb a hűvös szellő, mint a görögöknél, vagy az olaszoknál megszokott magas páratartalmú forró levegő.
A VisitDenmark hét európai országban végzett piackutatása szerint az európaiak csaknem fele már tavaly is panaszkodott a nyaralása alatt a durva hőhullámokra, emiatt rengetegen újraterveznek: vagy az év másik időszakában veszik ki a szabadságukat, vagy más külföldi országokat választanak.
A Bloomberg beszámolt egészen durva esetekről is, Koppenhágában beszéltek egy Új-Delhiből érkező turistacsoporttal, ők június elejére foglaltak, amikor a dán fővárosban 10-20 fok közt ingadozott a napi átlaghőmérséklet. Nem is titkolták, hogy miért választották Dániát, náluk otthon azokban a hetekben 50 fok fölé is felszaladt a hőmérő higanyszála.
A közeli Izland is erős keresletet lát, a Virtuoso szerint tavalyhoz képest 49 százalékkal nőtt a foglalások száma, annak ellenére, hogy a kontinens egyik legdrágább országáról van szó. A sétahajók is egyre sűrűbben veszik az irányt Kanada, Grönland és Norvégia felé, itt főleg az Egyesült Államok déli államaiból érkeznek a hűsölésre vágyók.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt