Az áremelkedés üteme tovább mérséklődik, a jegybanki tolerancia sáv felső szélénél alakul majd, a vámbejelentések miatt azonban az inflációs előrejelzés kockázatai erősödnek - fogalmazott a Monetáris Tanács ülését követő sajtótájékoztatón Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

A jegybank elnök kulcsfontosságúnak nevezte az inflációs cél elérését, ehhez pedig pozitív reálkamattal járul hozzá, ugyanakkor szerinte a feszültségek óvatos monetáris politikát tesznek szükségessé. A szigorú monetáris intézkedések fennmaradnak, ami azt is jelenti, hogy

huzamosabb ideig a jelenlegi szinten maradhat az alapkamat. 

Ugyanakkor arról is beszélt, hogy az elmúlt időszak eseményei miatt, kiemelve a vámokkal kapcsolatos bejelentéseket, érdemben fokozódott a bizonytalanság a kereskedelmi piacokon, amivel párhuzamosan az energia- és nyersanyagárak csökkentek a nemzetközi piacokon. 

Varga Mihály szerint ez a bizonytalanság az egyik oka annak, hogy a hazai gazdaságban mind a növekedési, mind pedig az inflációs pálya kockázatai tovább nőttek. Ide hozta, hogy bár az inflációra kedvező hatása lesz az energiaárak csökkenésének,

a visszafogott exporttevékenységek, egyes beruházások elmaradása jellemzi a jelenlegi helyzetet. 

Elismerte azt is, hogy bár márciusban csökkent az infláció, a márciusi átárazások a nem élelmiszeripari termékek esetén a historikus átlag felettiek lettek, és a teljes infláció a lassulás mellett is jelentős. 

Szintén magasnak nevezte a lakossági és vállalati inflációs várakozásokat is, amelyek mérséklése kulcsfontosságú az MNB szerint. 

A szigorú monetáris kondíciók fenntartása indokolt

- zárta le. 

Jön a törvény

Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy az MNB is várja a Központi Statisztikai Hivatal  (KSH) holnapi GDP-jelentését. Illetve elárulta, hogy hamarosan már a parlament elé kerülhet a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénymódosítás, ami kizárná a továbbiakban annak lehetőségét, hogy például az alaptevékenységen túl alapítványokat működtessen a jegybank. 

Az Economx kérdésére, miszerint Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az árvisszacsapó kockázatokra is hivatkozva nem vezetné ki az árrésstop intézményét, Varga Mihály közölte, a Magyar Nemzeti Bank egyelőre május végét várja, mert csak már meghozott kormányzati döntésekből tud kiindulni. 

Nem történt változás

Magyar Nemzeti Bank (MNBMonetáris Tanácsa nem változtatott az alapkamat 6,5 százalékos szintjén, ahogy nem módosította a kamatfolyosó két szélét sem – az egynapos (O/N) betéti kamat 5,5 százalék, felső széle, az egynapos (O/N) hitel kamata 7,5 százalék maradt.

Varga Mihály, aki március óta tölti be a jegybankelnöki posztot, a márciusi döntést követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a szigorú monetáris kondíciók fenntartása indokolt, és a felfelé mutató inflációs kockázatok miatt az alapkamat huzamosabb ideig a jelenlegi szinten maradhat.

Legutóbb szeptemberben változott a jegybanki alapkamat, akkor 25 bázispontos csökkentésről határoztak a tanácstagok.

Mostani indoklásukban felidézték, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. A jegybank elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül támogatja a pénzügyi stabilitás fenntartását és a Kormány gazdaság-, illetve környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos politikáját.

Az MNB szerint az elhúzódó geopolitikai konfliktusok mellett az egyre éleződő kereskedelempolitikai feszültségek általánosan bizonytalan világgazdasági környezetet okoznak. A folyamatosan változó vámpolitikai tervek régiónként eltérő reálgazdasági hatásokkal járnak. Az Egyesült Államokban erősödött a recesszió kockázata, míg az Európai Unióban a bejelentett kiadásnövelő programok előretekintve tompíthatják a lassuló nemzetközi kereskedelem gazdasági növekedést visszafogó hatásait.

MBH: még várni kell

- Továbbra is huzamosabb kamattartással számolunk. Várakozásunk szerint idén év végénél előbb nem tud kamatot csökkenteni az MNB – írta az MBH elemzési Centruma. Ennek szerintük az a feltétele, hogy a Fed érdemben csökkenteni tudja a kamatokat a tengerentúlon. 2025 végére 6,25%-os 2026 végére pedig 5,25%-os alapkamatot várnak a bank elemzői. - Kamatcsökkentés akkor jöhet majd, ha már jól látszik, hogy az infláció idővel tartósan visszatérhet a jegybanki célsávba (és ezt a piac is elhiszi). Az elmúlt hetekben (hónapokig tartó, folyamatos romlás után) javulni kezdtek az inflációs kilátások, azonban a célsávba való tartós visszatérésre még várni kell - teszik hozzá.

Nincs meglepetés

Nem számítottunk módosításra a piaci konszenzussal összhangban. Ennek a fő oka, hogy nagyon sok a bizonytalanság. Részben a kereskedelmi háború, a nemzetközi és magyar inflációs pálya alakulása, továbbá a geopolitikai kockázatok miatt

– kommentálta Németh Dávid, a K&H vezető elemzője a magyar jegybank keddi döntését, amelynek eredményeként nem változott a 6,5 százalékos ráta. 

A szakember úgy látta a bejelentést követő gyorselemzésében, hogy az elmúlt hetekben a forint piacán a korábbinál jelentősebb volt a volatilitás, az euró árfolyama a 410 forintos szintet is átlépte. A napokban megjelent nyilatkozatok pedig arra utaltak, hogy

a jegybank és a kormány is egy stabilabb, erősebb forintárfolyamot szeretne, mert ez az infláció elleni küzdelmet is segítené.

Varga Mihály jegybankelnök például azt mondta, fegyelmezett és türelmes monetáris politikára van szükség. Ez Németh Dávid szerint a gyakorlatban azt jelenti, hogy óvatos marad a jegybank, tehát a következő egy-két hónapban nem várható kamatcsökkentés. 

„Ezzel együtt továbbra is látunk esélyt arra, hogy az ősz folyamán ismét lazítani kezd az MNB. Ugyanis az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és az Európai Központi Bank is kamatcsökkentést hajthat végre. Ezek a lépések pedig növelhetik a magyar jegybank mozgásterét” – tette hozzá. Persze jelen vannak az inflációs kockázatok, de a mostani kilátások alapján az év második felében 4 és 5 százalék között ingadozhat a pénzromlás éves üteme, ami jóval alacsonyabb a jelenlegi 6,5 százalékos alapkamatnál. Vagyis egy vagy két kamatcsökkentésre sor kerülhet, ennek eredményeként pedig 6 vagy 6,25 százalékra mérséklődhet az alapkamat az év végére.