- Az Európai Néppárt (EPP) már jóval korábban meghatározta a más pártokkal való együttműködésének határait: e pártoknak hitet kell tenniük Ukrajna, a jogállamiság és az Európai Unió mellett - jelentette ki Manfred Weber, az EPP-vezetője a pártcsalád kétnapos valenciai kongresszusának kezdőnapján.
Soha nem fogunk együtt dolgozni azokkal, akik nem tartják tiszteletben az én három alapelvemet: Ukrajna, jogállam és Európa-pártiság
- fogalmazott Manfred Weber.
Kapcsolódó
Hozzátette: az Európai Néppárt (EPP) legfőbb politikai ellenfelei a következő négy évben már nem a balközép pártok lesznek, hanem a szélsőségek Európában és világszerte. Úgy vélte, autoriter hullám éri el Európát. Ez a legnagyobb kihívás - jelentette ki az MTI tudósítása alapján.
A bajor Keresztényszociális Unió politikusát a várakozások szerint
egyetlen jelöltként újraválasztják az EPP élére.
Ez a pártcsalád rendelkezik a legnagyobb frakcióval, vagyis 188 képviselővel a 720 tagú Európai Parlamentben.
A mostani kongresszuson az ukrajnai háború mellett az európai fegyverkezés, az Egyesült Államokkal kialakult vámháború, az emberek növekvő megélhetési költségei, valamint a populizmus és a szélsőségek jelentette fenyegetés lesz napirenden.
A kongresszuson meghívottként részt vevő és felszólaló Petro Porosenko volt ukrán elnök és Julija Timosenko exkormányfő óva intették az Európai Uniót attól, hogy elfogadjon bármilyen kikényszerített békét Ukrajna számára.
Nincs mint mondani a Krímről, az Ukrajna része
- hangoztatta Porosenko. Erős európai egyetértésre van szükség ahhoz, hogy az Oroszország ellenőrzése alá került területeket ne ismerjék el annak részeként - tette hozzá.
Porosenko kijelentésével Donald Trump amerikai elnök azon kijelentésére reagált, amelyet a Time hírmagazinnak minap adott interjújában mondott, és amely szerint a 2014-ben elcsatolt Krím félsziget Oroszországé marad.
- A békét nem szabad mindenáron megkötni, csak az erő pozíciójából, nem pedig lekenyerezéssel vagy alkuk keretében - jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy az EU-nak ki kell tartania az Oroszország elleni szankciók mellett, és nem szabad visszatérnie a háború előtt gazdasági kapcsolatokhoz. Ezzel párhuzamosan pedig az uniónak fel kellene gyorsítania a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával, haladéktalanul megnyitva több fontos tárgyalási fejezetet - tette hozzá.
Timosenko hasonlóan nyilatkozott.
Szerinte nem szabad engedni, hogy Ukrajnának kapitulálnia kelljen.
Ehhez - mint mondta - erősíteni kell az Egyesült Államok és az Európai Unió szövetségét, ami nem egyszerű feladat. Emellett történelmi szükségszerűségnek nevezte Ukrajna felvételét az EU-ba, de nem 2030-as határidővel, hanem már jövőre.
Ukrajna nem kuncsorog, hanem egy szövetséges, amely bizonyította, hogy nem csak saját magát, de Európát is meg tudja védeni
- hangoztatta.
A konferencián szintén részt vevő Vitalij Klicskó kijevi főpolgármester kifejezte abbéli reményét, hogy létezik diplomáciai út a béketeremtésre. Hangsúlyozta, hogy az EU-nak nem szabad figyelmen kívül hagynia hazája érdekeit. - Ne felejtsük el, azért harcolunk, hogy demokratikus ország legyünk - hívta fel a figyelmet. Hozzátette, hogy szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnökkel csak az erő nyelvén lehet beszélni, és emiatt nekünk is erősnek kell lennünk.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán
A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget