A Magyar Lízingszövetség 2024-es adatai szerint a hazai lízingpiac a kihelyezések tekintetében 6,6 százalékkal, a szerződések darabszámában pedig 16,5 százalékkal bővült, miközben az állományi darabszám 7 százalékkal csökkent.
Az Euroleasing a dinamikusan változó piaci trendek ellenére is 25 százalékot meghaladó piaci részt tudhat magáénak az újonnan kihelyezett lízingállomány alapján, ezzel megőrizve vezető szerepét.
Erős teljesítmény
A lízingcsoport 2024-es adózott eredménye 5,6 milliárd forint volt, a bruttó hitelállomány 8 százalékkal, 610 milliárd forintra nőtt az év során.
A személy- és kishaszonjármű-, valamint motorkerékpár-finanszírozás szegmense a teljes lízing piac 56,8 százalékát tette ki 2024-ben, szemben az egy évvel korábbi 48 százalékkal. Az év első felében az alacsonyabb kamatok, valamint az importőri és kereskedői akciók lendítették fel a járműértékesítést, majd a harmadik negyedéves lassulást követően, az utolsó negyedévben, az emissziós szabályok változása játszott kulcsszerepet az eladásokban. Az Euroleasing stabilan tartotta a piacvezető szerepét a szegmensben.
A mezőgazdasági gépek finanszírozásában az állami támogatások kifutása jelentős visszaesést okozott: az új eszközök esetében 33 százalékos, a használtaknál 15 százalékos csökkenés mutatkozott. Az Euroleasing ennek ellenére nemcsak megőrizte piacvezető szerepét a szegmensben, hanem részesedését is növelte, amit a kulcsfontosságú mezőgazdasági gépforgalmazói együttműködések, a limitszemléletű kiszolgálás és a hatékony bankcsoporton belüli keresztértékesítés tett lehetővé.
Hasonlóképpen a nagyhaszonjármű-piac 6 százalékos visszaesést mutatott 2023-hoz képest. Az Euroleasing megőrizte piacvezető helyét ebben a szegmensben is.
Ügyfélközpontúság és finanszírozás
„Tavaly minden harmadik mezőgazdasági eszközlízingben benne voltunk és csaknem minden negyedik lízinggel finanszírozott haszongépjárműbeszerzésben is közreműködtünk. A 2024-es tapasztalatokra és eredményekre építve olyan rugalmas finanszírozási konstrukciókat alakítunk ki, amelyek hatékonyan segítik ügyfeleinket abban, hogy könyebben tudjanak alkalmazkodni a gazdasági kihívásokhoz” – mondta Vály Judit, az Euroleasing vezérigazgatója.
Hozzátette, hogy az Euroleasing stratégiájában kiemelt szerepet kap az ügyfélközpontú megoldások fejlesztése, a digitális finanszírozási lehetőségek bővítése, valamint a fenntartható és zöld finanszírozási termékek bevezetése.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Rábólintottak az egészségügyi dolgozók monitorozására

Aki nyugdíjat akar, meneküljön, nem lesz ez így jó

Bukott az érinthetetlen ingatlankirály, 60 milliárd forintot vasalna be rajta az adóhatóság

Orbán Viktorig jutott az NB I-es focisták 6 milliós fizetésének híre, elképesztő a kormányzati reakció

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak
Nem semmi, megtriplázta a pénzét, aki év elején ide fektetett be

Ez a cukor megkeserítheti az életét, vigye vissza a csudába

Senki ne reménykedjen abban, hogy a lakásárak valaha csökkenni fognak

Nem bírják a kitoloncolást: két hét alatt bedobhatja a törölközőt a német rendőrség
