Kína a "negatív népességnövekedés korszakába" lépett, miután a számadatok szerint 1961 óta először történelmi létszámcsökkenés következett be - olvasható a The Guardian cikkében.
850 ezer fős fogyás
A portál kitér rá: az országnak 2022 végén 1,41175 milliárd lakosa volt, szemben az egy évvel korábbi 1,41260 milliárddal. Ez 850 ezer fős csökkenést jelent. Ez a népességcsökkenés várhatóan hosszú időszakának kezdetét jelzi, annak ellenére, hogy a kormány jelentős erőfeszítéseket tesz a tendencia megfordítására.
Az adatok közzétételének előestéjén Cai Fang, az Országos Népi Kongresszus Mezőgazdasági és Vidékügyi Bizottságának alelnöke azt mondta, hogy Kína népessége 2022-ben érte el a csúcspontját, sokkal korábban, mint várták.
Támogatások és adókedvezmények
A kínai kormány évek óta azon fáradozik, hogy több gyermek vállalására ösztönözze az embereket, és elhárítsa az elöregedő népesség okozta fenyegető demográfiai válságot. Az új politika célja, hogy enyhítsék a gyermeknevelés pénzügyi és szociális terheit, illetve hogy támogatásokkal és adókedvezményekkel aktívan ösztönözzék a gyermekvállalást. Egyes tartományok és városok különböző pénzügyi támogatásokat jelentettek be a második vagy harmadik gyermeket vállaló szülőknek. Például Shenzhen városában 37.500 jüan - mintegy 5.500 dollár - ütheti a markát egy háromgyerekes családnak.
Egy keddi sajtótájékoztatón Kang Yi, a Nemzeti Statisztikai Hivatal vezetője azt mondta, hogy Kína teljes munkaerő-kínálata még mindig meghaladja a keresletet, és az embereknek nem kell aggódniuk a népesség csökkenése miatt.
Egymillióval kevesebb születés
A tavalyi születési ráta 6,77 születés volt 1000 lakosra vetítve, ami a 2021-es 7,52 születésről a legalacsonyabb születési arányszámot jelenti. Valós számokban kifejezve 2022-ben több mint egymillióval kevesebb születést regisztráltak, mint az előző évi 10,62 millió.
Az ország 1976 óta a legmagasabb halálozási arányszámot is regisztrálta: 1000 főre vetítve 7,37 halálozást regisztráltak, szemben a 2021-es 7,18 halálozással.
3 százalékkal nőtt a GDP
Kedden a kínai kormány azt is bejelentette, hogy a GDP 3 százalékkal nőtt 2022-ben. Ez a szám az elmúlt évtizedek egyik leglassabb növekedési időszakát jelentené, de még így is magasabb volt az előrejelzéseknél, ami az elemzők körében némi szkepticizmust váltott ki, tekintettel a negyedik negyedévben érvényben lévő hihetetlenül szigorú korlátozásokra.
Yi Fuxian, a Wisconsin-Madison Egyetem szülészeti és nőgyógyászati kutatója, Kína népességváltozásainak szakértője szerint a népesség csökkenése csaknem egy évtizeddel korábban következett be, mint ahogy azt az ország kormánya és az ENSZ előre jelezte.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)