A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kedden azt közölte nem végleges adatként, hogy az egy évvel korábbihoz képest 1,7 százalék, 2013 júliusa óta a legmagasabb volt a decemberi infláció. A Reuters által megkérdezett elemzők szerényebb, 1,3 százalékos fogyasztói áremelkedéssel számoltak a novemberi 0,8 százalék után.
Decemberben különösen az energiaárak és az élelmiszerköltségek nőttek.
Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) 1,7 százalékkal növekedett 2015 decemberéhez képest. Novemberben az éves összevetésű HICP 0,7 százalék volt.
Az adatok azt mutatják, hogy az euróövezet legnagyobb gazdaságában erősödik az árnyomás. Ez elemzők szerint jó hír az Európai Központi Banknak (ECB), amely rendkívül laza monetáris politikájával igyekszik elérni a 2 százalékos éves célszámot.
Az infláció gyorsulása ugyanakkor érvet ad azok kezébe, akik fellépnek a túlzottan megengedő pénzpolitika ellen, és az ECB vitatott kötvényvásárlási programjának visszafogását sürgetik. Vezéralakjuk Jens Weidmann, a német központi bank elnöke.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot