A vonatkozó törvénytervezet a közszféra dolgozóinak béremelését, élelmiszer-jegyeket és a vállalatok számára egy olyan mechanizmust is tartalmaz, amely lehetővé teszi, hogy magasabb adómentes bónuszokat fizessenek a munkavállalóknak. A költségvetés várható költsége mintegy 20 milliárd euró (20,37 milliárd dollár) lesz – írja a France24.
Újraválasztása előtt Emannuel Macron elnök egyik kiemelt ígérete volt, hogy megsegíti a megélhetési költségek emelkedésével küzdő háztartásokat, amelyet elsősorban az ukrajnai orosz inváziót követően megugró energiaárak okoznak.
A múlt hónapban Franciaországban 6,5 százalékos volt az infláció éves szinten, ami összhangban van a többi euróövezeti országgal.
A jogszabály egy sor, a fogyasztókat segítő intézkedést tartalmaz, például az üzemanyagadó-csökkentések meghosszabbítását, a nyugdíjak és juttatások emelését, valamint a lakbéremelések korlátozását.
Emellett a kormányt felhatalmazza arra, hogy kezelje az ukrajnai válság következményei miatt fenyegető energiaválságot.
A késő esti szavazást heves viták követték, amelyek során a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a baloldali Nupes szövetség politikusai bírálták a kormányt, mert szerintük az intézkedések nem mentek elég messzire.
Az egyik legvitatottabb intézkedés felhatalmazza az államot arra, hogy a téli áramhiány esetén újraindítson egy kelet-franciaországi széntüzelésű erőművet.
"A szén visszatérése nem jó hír" - ismerte el Maud Bregeon kormánypárti képvisel, aki "kivételes helyzetre" adott "átmeneti" válaszként védte a lépést.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Drágább lesz a bécsi kirándulás, ráadásul nagyítóval kell keresni az olcsó szállásokat

Szívbillentyűcsere egyetlen tűszúrással

Ez sok beteget érint - Változás jön a gyógyszeres dobozokban

Ez vár a magyar betegekre: Takács Péter összefoglalta, hogy mire kell számítani

Amerikai tragédia: elfordulnak az utazók a világ legkedveltebb célpontjától

Újra érkeznek csaló levelek az MVM-től

Nyomás alatt a pedagógusok - Már minden tizedik diákkal gond van
