Augusztusban az egy évvel korábbihoz képest, 1,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, míg júliusban 1,7 százalékos emelkedést mértek. Az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak augusztusban. Júliusban havi szinten 0,5 százalékkal nőttek az árak.
A gyakran változó energia- és élelmiszerárakat nem tartalmazó maginfláció éves összevetésben 1,4 százalékkal nőtt, míg havi szinten 0,1 százalékkal csökkent augusztusban.
Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) 1,0 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest, havi összevetésben viszont 0,1 százalékkal csökkent augusztusban. Júliusban éves bázison 1,1 százalékkal, havi szinten pedig 0,4 százalékkal nőtt az uniós harmonizált fogyasztói árindex.
Az euróövezet legnagyobb gazdaságának inflációs adatait nagy figyelem övezi, mert erős hatást gyakorol az Európai Központi Bank (ECB) monetáris politikájára.
Az ECB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az éves harmonizált fogyasztóiár-index középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken álljon.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta