Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető készen áll arra, hogy vezesse az országot - erről egy, a YouTube-ra feltett videóüzenetben beszélt a politikus.
A 444.hu összefoglalója szerint a jelenleg Litvániában tartózkodó Cihanouszkaja, szeretné elérni, hogy Fehéroroszországban teremtsék meg a tiszta választás megtartásának jogi feltételeit. Egyúttal felszólította a rendvédelmi és a fegyveres erőket: álljanak át a másik oldalra, azaz támogassák a tüntetőket. Megígérte nekik, hogy az eddig elkövetett bűneik bocsánatot nyernek.
Hétfőn az augusztus 9-én vitatott eredménnyel újból elnökké választott Aljakszandr Lukasenka egy nehézgépeket gyártó üzembe látogatott azért, hogy megmutassa, nem vesztette el a támogatottságát. A munkások viszont belé folytották a szót. Sajtóbeszámolók szerint Lukasenka azt is elmondta, csak a holttestén keresztül lehet új választásokat tartani.
Ugyanakkor a Fehéroroszországot több mint két évtizede vezető Lukasenka hajlandó lehet arra, hogy megossza a hatalmát. Az elnök Belta a fehérorosz állami hírügynökség beszámolója szerint ugyanis közölte, zajlik az alaptörvény módosításával kapcsolatos munka, amelynek révén megváltozhat a hatalmi jogkörök elosztása.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Vége a lazaságnak: új kategória érkezik, kikerül a szürke zónából a magyarok egyik kedvenc járműve
Románc helyett átverés: Magyarországon is megjelentek a Tinder-csalók