Jelentősen megváltoztak a globális gazdasági kondíciók, s nem is térnek már vissza a gazdasági válság előtti idők - vonhatták le a következtetést az amerikai Jackson Hole-ban szokásos éves találkozójukon összegyűlő jegybankárok a Financial Times összefoglalója szerint. A lapnak nyilatkozó James Bullard, a St Louis-i Fed elnöke szerint rendszerváltást lehet tapasztalni a gazdaságban, s ez arra készteti a jegybankokat, hogy teljesen újragondolják ebben a rendszerben betöltött szerepüket és az általuk alkalmazott eszközöket. Most kezdünk csak el felhagyni azzal az elképzeléssel, hogy a következő években a dolgok visszatérhetnek a normális kerékvágásba.
Ami biztos, az a bizonytalanság
Kapcsolódó
A kamatok azonban nem fognak felfelé menni belátható időn belül, és a dollár szerepe a világban, mint biztonságos menedék, vagy a kereskedelem elfogadott eszköze is megkérdőjeleződik. Eközben a kereskedelmi egyezmények bizonytalansága állandó eszköze lesz majd a politika alakításának - tette hozzá.
A jegybankárok a tudósítás szerint egyetértettek, hogy gyökeres fordulat következett be abban, ahogy a globális rendszert szemlélik. Úgy vélik, már nem használhatják csak azokat az eszközöket, amelyeket a pénzügyi válság kirobbanása előtt, de ami még fontosabb változás, hogy az Egyesült Államok már nem tekinthető a globális gazdaság kiszámítható szereplőjének, igaz, a dollárnak egyelőre nem akadt igazi kihívója nemzetközi szinten.
A fenti megállapításokat különösen aktuálissá tette az, hogy Donald Trump újabb 250 milliárd dollárnyi kínai árura léptetett életbe büntetővámokat, azután, hogy a kínai fél 75 milliárd dollárnyi amerikai árura szabott ki hasonló terhet. Jerome Powell, az amerikai jegybank elnöke szintén pénteken arra figyelmeztetett, hogy nem a jegybank feladata a kereskedelmi politikát alakítani. A jegybank elnöke mindezt azután mondta, hogy Donald Trump talán az eddigieknél is erőteljesebben igyekezett rá nyomást gyakorolni az amerikai kamatszint csökkentése érdekében.
Az események hatására eladási hullám következett a tőzsdéken, a befektetők a jelek szerint kezdik realizálni, hogy a világ két legnagyobb gazdasági hatalma között nem lesz egyhamar megegyezés kereskedelempolitikai kérdésekben, s a bizonytalanság továbbra is fennmarad. Bullard szerint a piac beárazta azt, hogy továbbra is lesznek Twitter-üzenetek az elnök részéről, fenyegetések és ellen-fenyegetések, s ez a helyzet fog állandósulni.
Nem lesz többé magas kamat
Bullard úgy véli, két alapvető változás következett be a gazdaságot alapvetően meghatározó tényezőkben. Az egyik, hogy a jegybankok többé nem térhetnek vissza a pénzügyi válság előtti eszközeikhez, a kamatok nem fognak újra 5 százalék közelébe emelkedni és a jegybanki mérlegek főösszege nem fog ismét nulla közelébe süllyedni. Ez a probléma szerinte jobban sújtja Japánt és Európát, azonban mivel a nagy gazdaságok függenek egymástól, ez globálisan is problémát jelenthet.
A másik szerinte amire figyelnie kell a jegybankároknak világszerte, hogy az Egyesült Államok nem partner többé a kereskedelmi tárgyalásokban. Jelenleg a nemzetközi kereskedelmet övező bizonytalanság elnyúló időszakát éljük, s ennek komoly következményei lesznek a vállalati beruházásokra is. A Fed több tisztségviselője is felhívta a figyelmet, hogy ebből a szempontból nem is a kínai kérdés a döntő, hanem a mexikói. Mexikóval ugyanis már Trump újratárgyalta a Nafta megállapodásokat, s ezek fényében nagyon sok cég már átalakította ennek megfelelően beszállítói hálózatát. Ehhez képest májusban Trump újabb követelésekkel állt elő a szomszédos országgal szemben. Robert Kaplan, a Dallas Fed elnöke szerint a szereplőknek együtt kell élniük azzal, hogy egy nap felébrednek és újabb követelést kapnak a nyakukba, akkor is, ha mér van új megállapodásuk.
Leáldozhat a dollárnak
Évek óta ez az első eset, hogy a jegybankároknak olyan problémával kell megküzdeniük, amelyet nem a monetáris politika okozott és az nem is képes orvosolni azt - mondta Kaplan.
Amerika szerepe megváltozott a globális rendszerben, s ez hatással lehet a dollár globális pénzügyi rendszerben betöltött szerepére is - vélte Mark Carney, a Bank of England kormányzója. Felhívta a figyelmet, hogy a globális kereskedelem mindössze 10 százalékáért és a globális GDP 15 százalékárért felelős az Egyesült Államok. Mégis a fizetési forgalom mintegy fele, a globális értékpapír kibocsátás kétharmada dollárban bonyolódik, s ez szerinte jelentősen torzítja a globális pénzügyi rendszert. Szerinte ezért megvan az esélye, hogy egy magánkézben lévő, vagy állami digitális deviza veszi át a dollár szerepét, igaz, ennek rövid távon még kicsi a valószínűsége.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Humanoid robotok is rajthoz álltak a félmaratonon: videón a döbbenetes látvány

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök

Újra érkeznek csaló levelek az MVM-től

Drágább lesz a bécsi kirándulás, ráadásul nagyítóval kell keresni az olcsó szállásokat
Macron kinyitotta az ajtót: tárt karokkal várja azokat, akik Trumpnak nem kellettek
