Az Airbnb, a Booking, az Expedia és a TripAdvisor sem tud kibújni a most megszavazott szabályozás alól, ami 24 hónapon belül életbe léphet, amennyiben az Európai Tanács jóváhagyja.
Az EP honlapján megjelent közlemény szerint a szabályok célja, hogy feltárják a rövid távú bérleti szolgáltatások tényleges hatását, és lehetővé tegyék, hogy a helyi hatóságok megfelelő szakpolitikát dolgozzanak ki.
Ennek értelmében a rövid távú bérbeadási szolgáltatásokat támogató online platformoknak a jövőben regisztrációs eljárásoknak és adatmegosztási kötelezettségeknek kell megfelelniük, amennyiben azok olyan területen találhatók, ahol létezik erre vonatkozó eljárás.
Ezen felül az online platformoknak azt is biztosítaniuk kell, hogy a házigazdák által megadott információk teljesek és megbízhatóak legyenek, emellett pedig arra is törekedniük kell, az információkat szúrópróbaszerűen ellenőrizzék. A házigazdák a regisztráció során egy regisztrációs számot is kapnak, amely alapján azonosíthatóvá is válnak.
A nem megfelelő platformokat és házigazdákat az illetékes hatóságok felfüggeszthetik, a platformokat felszólíthatják, hogy az illegális listákat távolítsák el, továbbá szankciókat szabhatnak ki rájuk.
A megszavazott szabályok értelmében az uniós tagországok egyetlen digitális belépési pontot hoznak létre, ahová havonta szolgáltatnak adatokat a platformok a vendéglátók tevékenységéről.
A szabályozás hátterében az áll, hogy a rövid távú szállásbérlési szolgáltatások volumene az online platformok elterjedésével jelentősen megnőtt. Olyannyira, hogy már az EU turista szállásainak mintegy negyedét teszik ki.
Habár az ilyen bérbeadások a közlemény szerint számos előnyt jelentenek a szállásadók, a turisták és számos régió számára, egyes kutatások arra mutattak rá, hogy a megfelelő szabályok híján olyan problémákhoz is hozzájárul, mint a magasabb lakásárak, az állandó lakosok kiszorulása, a túlturizmus, valamint a tisztességtelen verseny.
Sok pénz jár a turisták után, de kevés levegő marad
Bár a koronavírus-járvány hatásai miatt még a hamvaiból támad fel lassan-lassan a turizmus és a vendéglátás, jövőre már minden bizonnyal visszatér a szektor a 2019-es szintre. Az érmének azonban mindig két oldala van: amíg a repülőterek utasforgalma, valamint a turizmus szerepe a GDP-növekedésben mind pozitív együtthatók, addig egyre több olyan város van Európában, ahol szó szerint alig kapnak levegőt a helyi lakosok a turistaszezonban. A fenntarthatatlan állapotokkal szembeni harc 2020-ban egyre nyilvánvalóbbá vált, jövő évtől pedig úgy néz ki, egyre több turistanegyed, illetve turisztikai központ kap ellensúlyokat.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Békekörútra indul a kormányfő, az EU minden tagját csatasorba állítaná

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Brutális veszélyben vagyunk, egyre több daganatos megbetegedés jöhet

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Másfél évtizedes béklyóban: ez aggasztja leginkább a magyar nőket
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Új nevet kaphat az iPhone? Váratlan fordulat történt

Ha jól fizetett dolgozó szeretne lenni: ez ma a top 5 munkaerőpiaci tévhit
