2022 a befektetők éve volt a hazai ingatlanpiacon, kiemelten a fővárosban, ahol a Duna House Barométer adatai alapján átlagosan 45 százalékos mértékben voltak jelen a nem saját célra vásárló ügyfelek a tranzakciók vevői oldalán. Ezt követően a 2023-as év mind az otthonteremtési céllal szerződők, mind a befektetők körében enyhe aktivitással telt, az éves átlag a fővárosban 36 százalékra mérséklődött.
Az új év azonban meghozta a fordulatot, a csökkenő kamatpálya és a megújuló állami támogatások fellendítették a vásárlási kedvet a saját lakásra vágyók körében, az inflációkövető állampapír megszüntetése pedig a magyar befektetőket is ismét az ingatlanpiac felé terelte.
„Az ingatlanközvetítő adatai alapján 2024 első hónapjában a fővárosban ingatlant szerzők 36 százaléka befektetési céllal szerződött, ők átlagosan 57,7 millió forintot fordítottak, 70 négyzetméter alapterületű lakásokra.”
– ismertette a rendelkezésére álló adatokat Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.
A befektetők számára kiemelt lokációnak számít a főváros belvárosa, azon belül is a VI. kerület, hiszen ez a belvárosi terület a legrugalmasabb a rövid távú lakáskiadás engedélyezése tekintetében, központi elhelyezkedése miatt pedig kifejezetten keresett a turisták körében. A turistaforgalom a pandémiát követően az elmúlt évek során új erőre kapott, a magyar főváros renoméja folyamatosan emelkedik, amit az idei évben bizonyára fokoz majd, hogy a közelmúltban zárult European Best Destinations szavazáson
Budapest ezúttal ötödik helyezettként bekerült a legkeresettebb TOP5 európai város közé.
A főváros látogatottságát erősítheti továbbá, hogy Berlin után Budapest lett a második legjobb buliközpont a The Travel turisztikai magazin szerint, a Time Out magazin felmérésének eredménye alapján pedig világszerte a 26. legjobb városként került a listára. Aki tehát rövid távú lakáskiadásban gondolkodik, áprilistól októberig kalkulálhat kiemelt szezonnal, valamint decemberben az ünnepek ideje alatt érkező turisták is számottevő forgalmat jelenthetnek a lakástulajdonosok számára.
A VI. kerületben befektetési céllal kereső érdeklődők leginkább a 60-100 négyzetméteres alapterülettel rendelkező lakásokat preferálják, hiszen a rövid távú lakáskiadás esetében annál magasabb a hozam, minél több ember elszállásolására alkalmas az ingatlan.
Ugyanakkor a kerület tekintetében általánosan elmondható, hogy érdemes akkora ingatlanba fektetni, amekkorát enged a vásárló pénztárcája, hiszen egy kisebb lakás ugyanúgy alkalmas lehet, akár hosszú, akár rövid távú kiadásban gondolkodik a befektető. „A VI. kerület „engedékenységét” akkor is meg kell fizetni, ha valaki nem Airbnb céllal vásárol ingatlant, ezen felül pedig
a kerület iránti kereslet is kihat az árakra, ráadásul nem csak a VI., de a környező kerületek ingatlanárait is felverheti.
Tehát a VI. kerületi ingatlanvásárlás esetén a bérleti díjakon felül a várható értéknövekedés is garantálja a hozamot.” – emelte ki a szakértő.
A VI. kerületen kívül keresettek még a VII. kerület Airbnb-t engedélyező épületeiben található lakások is, azonban összességében bármely ingatlan ideális lehet, amely belvárosi lokációval bír, hiszen a területen jelentős értéknövekedéssel kalkulálhatnak a befektetők. Ezeken a területeken jó bérbeadási lehetőségek vannak, ahol a pandémia időszakát követően a folyamatos kereslet miatt a tulajdonosok diktálják a tempót a feltételek és a bérleti díjak tekintetében. „Szakértőink szerint lassan elérkezik abba stádiumba a fővárosi bérleti piac, amikor kiegyenlítődhet a megnövekedett kereslet és a rendelkezésre álló kínálat, ez azonban csak akkor következhet be, ha újabb hosszú vagy rövid távú bérbeadásra szánt ingatlanok kerülnek a piacra.” – folytatta Benedikt Károly.
A hazai befektetők aktivitása mellett az idei év első másfél hónapjának tapasztalata alapján
fokozódott a külföldi ingatlanbefektetők jelenléte is, ők javában 100 millió forint feletti összeget szánnának budapesti, belvárosi ingatlan vásárlására.
A külföldi vevők visszatérése is jelentős hatással lehet a belvárosi ingatlanok árszintjére, a belvárosi ingatlanok áremelkedése pedig fokozatosan kihat majd a többi központi kerület mellett a külső kerületek ingatlanáraira is.
„Nem csak a belvárosi téglaépítésűek, de például a XIII. kerületi panellakások tekintetében is lehet hosszú távon értéknövekedéssel számolni, hiszen a kerületben elérhető újépítésű lakások magas árait nem minden vásárló tudja finanszírozni, azonban a lokációhoz ragaszkodó, kisebb büdzsével rendelkező vásárlók által generált kereslet várhatóan felhajtja majd a használt ingatlanok négyzetméterárait is.” – zárta gondolatait a szakértő.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)