Az Airbnb azt szeretné elérni, ha több bérlő és nem csak lakástulajdonosok válhatnának házigazdává a rövid távú lakásbérlést lehetővé tevő platformján.
A cég pénteki bejelentése szerint megduplázzák az erőfeszítéseket az állami és a helyi önkormányzatokkal való együttműködés során olyan rövid távú bérleti szabályok kidolgozása érdekében, amelyek nem zárják ki a bérlőket sem a jövedelmező üzletből.
A CNN beszámolója szerint a hét elején az Airbnb jelentős győzelmet aratott ezen a területen Virginiában, ahol Glenn Youngkin kormányzó aláírt egy törvényjavaslatot, amely előírja, hogy minden olyan település, amely rövid távú bérleti engedélyt ad ki az ingatlantulajdonosoknak, ugyanazokat az engedélyeket adja ki azoknak a bérlőknek is, akiknek engedélyük van erre az lakástulajdonosoktól.
A lépésre azután került sor, hogy a magas jelzáloghitel-kamatok és előlegköltségek egyre inkább elérhetetlenné teszik a lakástulajdonlást a fiatalabb amerikaiak számára, miközben az infláció és a megélhetési költségek is komoly pénzügyi nyomást helyeznek rájuk.
A magyarok kedvenc üdülőparadicsomában már az Airbnb-ben hisznek
A magyarok egyik legkedveltebb nyári üdülőparadicsomában a lakás bérbeadás nagyobb ütemben növekszik, mint maga a turisztikai szektor átlaga, forgalma 2023-ban meghaladta a 3,5 milliárd eurót, ez mára a szállodai bevételek 30 százalékát teszi ki.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket