A házigazdák korábban azzal érveltek, hogy a bekamerázott szálláshelyek a tulajdon védelmét szolgálják, valamint lehetővé teszik, hogy felelősségre vonják a vendégeket, ha kárt okoznak, illetve hogy megakadályozzák a partikat – ez utóbbit az Airbnb általánosan is tiltja.
Számos vendég azonban aggódott amiatt, hogy a tevékenységüket figyelő kamerákkal kémkedhetnek utánuk.
Az online szállásadó platform a Business Insider szerint végül a vendégeknek adott igazat, és hétfőn közölte: április 30-ig minden házigazdának el kell távolítania a szálláshelyéről minden olyan kamerát, ami a folyosókat, a közös helyiségeket és az egyéb belső tereket figyeli.
Az Airbnb korábban csak abban az esetben engedélyezte az ilyen kamerák használatát, ha azokról a házigazdák a vendégeket tájékoztatták. A közlemény szerint azonban a vendégekkel, a szállásadókkal és az adatvédelmi szakértőkkel folytatott konzultációt követően inkább az általános tilalom mellett döntöttek. A kültéri biztonsági kamerák továbbra is engedélyezettek, azonban ezekről a továbbiakban is tájékoztatást kell adni.
A határidő lejárta után az Airbnb felfüggesztheti azon házigazdák profilját illetve szálláshirdetését, akik nem tartják be az új házirendet.
Az Egyesült Államokban számos esetben használták a házigazdák a beltéri kamerákat arra, hogy ellenőrizzék, megfelelően használják-e a vendégek a szállást, továbbá felárat számoltak fel, ha a túl későn vagy túl korán jelentkeztek ki, illetve be.
Ugyanakkor 2021-ben az egyik Airbnb-vendég arról számolt be, hogy egy floridai szálláshelyen rejtett kamerákat talált a bérleményhez tartozó medencénél, 2019-ben pedig egy másik vendég elalváskor lett figyelmes arra, hogy rejtett kamerával rögzítik, amit a hálószobájában csinál.
Kihajítja az Airbnb-ből a bulizókat a mesterséges intelligencia
Beszivárog a turizmusban használt lakáskiadások ellenőrzésébe is a technológia és nem biztos, hogy rossz irányba. Ma Magyarországon, főként Budapest belvárosában egyre több helyen nem lehet erre a célra lakásokat kiadni, mert képtelenség volt kiszűrni a lakók nyugalmát megzavaró vendégeket.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)