Július elejéről augusztus elejére 599-nel ugrott a nyertes pályázatok darabszáma (a legnagyobb számban a gazdaságfejlesztési és a területfejlesztési pályázatokon születtek új nyertesek) és közben 28 milliárd forinttal 9330 milliárd forintra ugrott a már megítélt nyertes pályázatokon a teljes támogatási volumene - írja havi összesítésében a Portfolio.
Az előző hónapban - júniusban - csak 250 pályázat ügyében hoztak döntést. A portál számításai szerint 83 milliárd forintot fizettek ki a hatóságok július elejétől augusztus elejéig, a legtöbbet (a felét, 42 milliárdot) ezen belül a közlekedésfejlesztési programokat lefedő IKOP projektjei számára, de sok ment a GINOP-programokra is.. Ehhez képest egy hónappal korábban még 106 milliárdra rúgtak az utalások.
Kapcsolódó
A júliusi kifizetésekkel már 6152 milliárd forintot tesznek ki a tételek összesen, így a 7 évre szóló támogatási volumen kétharmada már a hazai pályázóknál van. Viszont a PM adatai szerint ez most a hazai pályázati források esetében rendhagyó módon kevesebb kiadást jelent - 83 milliárd -, mint amennyit az Európai Bizottság átutalt Magyarország számára, az ugyanis 94 milliárd forintot tesz ki.
A Bizottság adatai alapján a cikkben azt írják, hogy az elindított 8,31 milliárd eurónyi EU-s forrás mennyiség a támogatási ciklusban Magyarországnak járó strukturális és beruházási alapbeli források 33 százalékát jelenti. Az uniós átlag ennél alig magasabb: 34 százalék.
"Magyarország kiugró teljesítményt produkált a 7 évre szóló források nyertes pályázatokkal való lekötésében, hiszen 106 százalékos eredményével messze veri a mezőnyt. A másik véglet Finnország, amely a 7 évre szóló forrásainak 87 százalékát osztotta még csak el, de ebből már a mezőnyt messze verő 57 százalékát már ki is fizette a nyerteseknek" - írja a Portfolio, amely további adatokat is közölt cikkében.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vége a lazaságnak: új kategória érkezik, kikerül a szürke zónából a magyarok egyik kedvenc járműve