Az országos földrengésfigyelő szolgálat szerint a földmozgás epicentruma a déli Oaxaca szövetségi államban lévő Pinotepa Nacional településtől 11 kilométerre délkeletre, 43 kilométeres mélységben volt - írja a 444.hu az MTI-re hivatkozva.
Luis Felipe Puente, a katasztrófavédelem helyi vezetője azt mondta, hogy Oaxaca, Chiapas, Michoacán és Puebla szövetségi államban, valamint a fővárosban, Mexikóvárosban a hatóságok még vizsgálódnak. Az első nagyobb földrengést még 59 utórengés kísérte.
Kapcsolódó
Az amerikai földtani intézet (USGS) előzetesen 7,5-es erősségű rengésről számolt be.
Alfonso Navarrete belügyminiszter közölte, hogy Oaxaca államban az épületekben kisebb károk keletkeztek, és százezer ember maradt áram nélkül.
Földnek csapódott egy helikopter
Nem sokkal később a belügyminisztérium arról számolt be, hogy a miniszter helikoptere, amellyel a károk megtekintésére indult, leszállás közben a földnek csapódott és két ember meghalt. A helikopteren ült Alejandro Murat, Oaxaca kormányzója is, de sem ő, sem a miniszter nem sérült meg komolyabban.
Pinotepa Nacional városban - a katasztrófavédelem által készített felvétel tanúsága szerint - egy földszintes épületnek leomlott a homlokzata.
A Pemex nemzeti olajvállalat szerint berendezéseik rendben vannak, beleértve legnagyobb finomítójukat, amely 386 kilométerre fekszik az epicentrumtól.
Tavaly szeptemberben két erős földrengés 471 halálos áldozatot követelt Mexikó középső és déli vidékén, és megrongált 184 ezer épületet.
Képünk forrása: AFP photo/ Pedro PARDO
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket