A brüsszeli plenáris ülésen nagy többséggel jóváhagyott határozatában a képviselőtestület arra szólította fel az Európai Unió intézményeit és tagállamait, hogy járjanak el hasonlóképpen, s ismerjék el Guaidót a dél-amerikai ország egyetlen legitim elnökeként, amíg ki nem írnak szabad, átlátható és tisztességes választásokat. A képviselők üdvözölték azt is, hogy a világ számos demokratikus országa már így döntött az utóbbi napokban.
Az Európai Parlament határozottan elítélte a Nicolás Maduro vezette rezsim által gyakorolt elnyomást és erőszakot, amely már sok emberéletet követelt, valamint szolidaritását fejezte ki Venezuela lakosságával. A dokumentumban követelték, hogy a hatóságok vessenek véget az emberi jogok megsértésének, és állítsák bíróság elé a felelősöket.
Kapcsolódó
Végezetül az EP megerősítette a venezuelai parlament iránti támogatását, amely - mint közölték - az országban az egyetlen legitim, demokratikusan megválasztott intézmény, és ezért mielőbb helyre kell állítani a jogköreit.
"Európa nem maradhat közömbös, amikor az emberi jogok és a demokrácia védelméről van szó. Európa nem pusztán egy hely, hanem egyúttal egy eszme és egy törekvés is. A venezuelai tüntetők nem európaiak, de ugyanazokért az értékekért harcolnak, mint mi" - hangsúlyozta Esteban González Pons, a néppárti EP-frakció alelnöke.
Az Egyesült Államok mellett a latin-amerikai országok többsége is szinte azonnal elismerte a magát múlt héten ideiglenes elnökké nyilvánító Juan Guaidót, de az Európai Unió óvatosabban nyilatkozott eddig.
Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, illetve több tagállam, például Németország, Franciaország és Spanyolország nemrég hangsúlyozta: készek elismerni Juan Guadiót, ha napokon belül nem írnak ki választásokat Venezuelában.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vége a lazaságnak: új kategória érkezik, kikerül a szürke zónából a magyarok egyik kedvenc járműve