A Robert Fico kabinetje által most jóváhagyott büdzsé hiánycélja több mint 6 tized százalékponttal alacsonyabb, mint az idei évre tervezett (1,93 százalékos GDP arányos hiány), és sorozatban már a negyedik évi hiánycsökkentő költségvetés. A szerdán jóváhagyott tervezet 2018-ra 0,44 százalékos hiányt, 2019-re pedig 0,16 százalékos deficitet vetít előre, az idei számok mindkét év esetében kevésbé karakteres csökkentést jelölnek meg az idei büdzsében jósoltnál, amely 2019-re már nullszaldós költségvetéssel számolt. A pozsonyi kormány a közkiadások tervezetében a GDP arányos államadósság folyamatos csökkenésével számol a következő években, terveik szerint az adósság aránya 2019-re 49,1 százalék lesz.
A szlovák költségvetés, 15,415 milliárd euró bevétellel számol 2017-ben, a kiadási oldalon pedig 17,432 milliárd eurós végösszeg jelenik meg, mindkét összeg jelentősen magasabb az idénre tervezettnél. A büdzsé sarokszámainak kiszámításánál a szlovák pénzügyi tárca a gazdaság 3,5 százalékos jövő évi bővülésével, illetve a foglalkoztatottság 1,5 százalékos növekedésével és a munkanélküliségi arány 8,5 százalékosra csökkenésével számolt.
A jóváhagyott tervezet minden kulcstárcának az ideinél több anyagi forrást juttat. A legnagyobb arányban jövőre az oktatásügyi tárcának nő a költségvetési támogatása, az ideihez képest 16,9 százalékkal 1,43 milliárd euróra emelkedik. Jelentős a védelmi tárca büdzséjének bővülése is, ők jövőre 990 millió euróból gazdálkodhatnak, ez több mint 12 százalékkal magasabb összeg mint a tárca idei kerete. Ugyancsak több pénzt kap a belügy és a pénzügyminisztérium is, a növekedés éves mértéke mindkét szaktárca esetében megközelíti a tíz százalékot. Viszonylag alacsonyabb arányban nőtt a munka, szociális és családügyi tárca illetve az agrártárca évi büdzséje, előbbi esetében éves szinten 3,31 százalékkal 2,2 milliárd euróra, utóbbi esetében 2,92 százalékkal 1,1 milliárd euróra emelkedett.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elindult a csendes folyamat, ami nagyon fájhat a Fidesznek a választáson