Teljes a bizonytalanság a szeptember elsejei, 40 százalékos nyugdíjemeléssel kapcsolatban, melyet egy tavaly megszavazott törvény ír elő - írta a Maszol. A kormányfő és a pénzügyminiszter homályos nyilatkozatokat tesz, melyek azt sugallják, hogy lesz nyugdíjemelés, csupán a mértéke kérdéses. A független gazdasági elemzők arra figyelmeztetnek, hogy jelen körülmények között nagyon súlyos következményei lennének a lépésnek, hosszú évekre aláásná az államháztartás stabilitását.
A tervbe vett nyugdíjemelés 24 milliárd lejes pluszkiadást jelent a költségvetésnek, nyilatkozta Florin Cîțu pénzügyminiszter január 20-án. Hozzátett még, hogy a törvényt csak akkor módosítanák, ha recesszióba kerülne a román gazdaság. A fentiek még azelőtt hangzottak el, hogy világossá vált volna, a világjárvány miatt globális recesszió fenyeget. Most a román gazdaság visszaesését 6 és 9 százalék közé saccolják az elemzők.
Kapcsolódó
Mugur Isarescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke ugyanakkor már az év elején azt mondta, nem 40, hanem legfeljebb 4 százalékos emelés lenne indokolt, pedig akkor még nem recesszióra, hanem a GDP 4,1 százalékos növekedésére számított a kormány. Valentin Lazea, a BNR vezető közgazdásza szintén kritizálta a tervezett emelést, arra hivatkozva, hogy a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak sokkal gyorsabb ütemben nőnek, mint a GDP és az állami bevételek.
Daniel Daianu, a Költségvetési Tanács elnöke is határozottan ellenzi a nyugdíjemelést. "Minden állandó pluszkiadás, mint amilyen a 40 százalékos nyugdíjemelés, gazdasági nonszensz. A koronavírus okozta sokk miatt az idei költségvetési hiány meghaladhatja a GDP 8 százalékát. Nagy hiányunk lenne 2021-ben is, ha továbbra is olyan intézkedéseket hoznánk, melyek elmélyítenék a strukturális hiányt, finanszírozhatatlanná válna az államháztartás".
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)