Beaune, az uniós tagállamok általános ügyekért felelős minisztereinek tanácskozását lezáró sajtótájékoztatóján azt mondta, a tanácsülésen "teljes konszenzus" alakult ki a "történelmi lépés" megtételét, Ukrajna tagjelölti státusának megadását illetően – írja az MTI.

A kérdés most az állam-, illetve kormányfők elé kerül, a tagállamok vezetői a hét második felében tartandó csúcstalálkozójukon várhatóan hivatalosan is jóváhagyják a vonatkozó ajánlásokat - mondta.

"Azért dolgoztunk, hogy az európai egység ismét megnyilvánulhasson. Azért, hogy ezen a hétvégén egy fontos, pozitív, talán történelmi pillanatot éljünk át" - fogalmazott.

A külügyi államtitkár ugyanakkor emlékeztetett: a tagjelölti státus megadása nem jelent azonnali csatlakozást. A tagjelölti státus megadása a csatlakozási folyamat kezdetét jelenti. A folyamat hosszú és megerőltető lesz, de mindvégig fenn kell tartani az európai perspektíváért folyatott küzdelem lendületét, az európai lángot - mondta a francia miniszter.

Vszevolod Csencov, Ukrajna Európai Unió mellé rendelt nagykövete a tanácskozást követően úgy nyilatkozott, "úgy tűnik, gördülékeny, vagy legalábbis a vártnál gördülékenyebb megbeszélés várható a jelöltséggel kapcsolatban". Szavai szerint Ukrajna nem számít nehézségekre a csütörtökön kezdődő EU-csúcson, ahol a tagállami vezetők egyebek mellett megvitatják az Európai Bizottság pénteki ajánlását Ukrajna és Moldova tagjelölti státusának megadásáról.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a tanácskozáson azt monda, a tagországok vezetői teljes egyetértésben ülnek majd össze csütörtökön Brüsszelben, hogy aláírják azt a dokumentumot, amellyel Ukrajna és Moldova felkerül az uniós tagságra jelöltek listájára. Egyetlen ország sincs, amely kifogást emelne a javaslattal szemben - tette hozzá.

Jeppe Kofod dán külügyminiszter azt közölte, országa támogatja a lépést, amennyiben az érintett országok egyértelművé teszik, hogy meghozzák a szükséges reformokat. "Segíteni szeretnénk az ukránokat abban, hogy elérjék az európai álmot. A tagjelölti státus megadása bátorítás ehhez" - fogalmazott a dán külügyminiszter, majd hozzátette: teljesüléséig még sok kötelezettségvállalásnak kell megvalósulnia.