A 34 ezer lakosú törpeállam épp kilábalt a mély recesszióból, amelyben a globális pénzügyi válság taszította egy évtizede.
A baj okozója, hogy San Marino bankjainak rossz adósságállománya már csaknem 1,7 milliárd euró, ami az ország tavalyi 1,45 milliárd euró hazai össztermékének (GDP) 117 százaléka. San Marino jegybankjának becslése szerint a problémás hitelek 37 százaléka esetében nem is várható a visszafizetés.
Kapcsolódó
Az alig 15 kilométer hosszú országban hat bank működik, ahol korábban a külföldiek "diszkréten" elhelyezhették megtakarításaikat.
Nicola Renzi, az ország külügy- és politikai államtitkára a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy a kormány az év végéig kidolgozza pénzügyi stabilitási tervét. Ennek részeként San Marino a tervek szerint mintegy 300 millió euró kölcsönt venne fel a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és ezen felül az ország történetében először, államkötvényt bocsátana ki.
San Marino államadóssága a GDP mintegy 25 százaléka.
A kép forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga