A kormányzótanács utoljára június 26-án emelte a keretösszeget, azóta nem változtatott a 89 milliárd euróban megállapított plafonon.
A finanszírozás elapadása miatt, illetve a betétkivonások megakadályozásának érdekében a görög kormány kénytelen volt szigorú korlátozásokat bevezetni a tőke mozgására. A görög bankok és a tőzsde június 29. óta zárva tartanak, csak a bankkártyával nem rendelkező nyugdíjasokat, illetve a bankbetétet elhelyezni kívánókat szolgálják ki személyesen meghatározott fiókokban. Görögországban kibocsátott bankkártyával naponta legfeljebb 60 eurót vehetnek fel készpénzben a tulajdonosok bankjegykiadó automatákból.
Egy névtelenül nyilatkozó görög pénzügyminisztériumi tisztségviselő hétfőn közölte, hogy a bankokat továbbra is zárva fogják tartani.
A görög pénzintézetek az ECB támogatása nélkül valamikor a héten teljesen egészében kifogynak a készpénzből. A túléléshez legalább 1 milliárd euróra lenne szükségük. Megfigyelők szerint az euróövezeti jegybank valószínűleg szerdán emeli az ELA keretösszegét, ha a görög parlament a feltételeknek megfelelően kinyilvánítja egyetértését az európai hitelezők és az athéni kormány között hétfőn létrejött megállapodással.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Egyre több kisgyerek kerül kórházba - gyorsul, és még nem tetőzött az influenzajárvány