Boris Johnson brit miniszterelnök kisebb lázadással nézhet szembe saját pártjában, ha kormánya nem változtat a kereskedelmi egyezmények elfogadásának módszerén - írja a Bloomberg. Legkevesebb 11 konzervatív képviselő írta alá a kereskedelmi törvény módosítási javaslatát, amelynek értelmében a törvényhozás vétőjogot kapna az Egyesült Királyság és más országok között a kormány által megkötött kereskedelmi szerződések elfogadásában.
Miután a szigetország végképp elhagyja az EU-t az év végén, újra kell tárgyalnia a világ minden országával kereskedelmi egyezményeit. Miközben a brexiterek azzal érvelnek, hogy ezek sokkal kedvezőbb feltételeket kínálnak majd a brit cégeknek, mint a közös EU-s megállapodások, már látszanak repedések ezen az érvelésen. Az USA például el akarja fogadtatni olyan élelmiszerek bevitelét a szigetországba, amelyeket az uniós szabályozás egészségtelennek minősít.
Kapcsolódó
Kevés a tucat
Jonathan Djanogly, az aláírásgyűjtés kezdeményezője, azzal érvel, hogy a 2016-os brexitkampány elhíresült szlogenje, miszerint "Vegyük vissza az irányítást!" éppen arról szól, hogy az ország törvényhozása az olyan súlyú ügyekben, mint a kereskedelmi egyezmények, vétójogot élvez. Ezért, ahogy mondja, meglepi a kormány ellenállása ezzel szemben. Ha a vétójogot elfogadnák, akkor a minisztereknek nem csupán a londoni, hanem az északír, a skót és a walesi parlamenttel is tárgyalniuk kellene a külkereskedelmi megállapodásokról.
Bár a kormány elleni rebellió az előző miniszterelnök, Theresa May kormányzásának idejét idézi fel, amikor a konzervatív képviselők lázadozása miatt a parlament többször is leszavazta az EU és a kormány megállapodásait, a mostani káosz egyelőre csak árnyéka az akkorinak. Johnsonnak ugyanis akkora többsége van, hogy tucatnyi lázadó nem tudja megfordítani a szavazások eredményét. Djanogly ezért úgy véli, akciójuk lényege, hogy felvessék a kérdést, vitát indítsanak, hátha lesz eredménye.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt