Berg Dániel a jelöltek közötti vitán elmondta: új pozíciójában az egyik fő feladatának a fiatalok minél aktívabb bevonását tekinti, hiszen az ő politikai aktivitásuk nélkül nem lehet felvenni a versenyt az Európa-szerte megjelenő populista eszmékkel. Fontos, hogy a progresszív, EU-párti gondolatok is szervesen és aktívan megjelenjenek a hétköznapjainkban. Berg éppen ezért külön kiemelte az illiberalizmussal szembeni harcot a régióban, mert a Visegrádi Négyek nem csak Orbán Viktorokból állnak, itt is elindult a változás, megjelent az új politikai generáció - olvasható a portálon.
Berg a lex CEU elleni tüntetéseken tűnt fel először a magyar közéletben. Az októberi önkormányzati választásokon elindult a II. kerületben, de nem nyert egyéniben, hanem a kompenzációs listáról került be a képviselőtestületbe. Továbbá Őrsi Gergely polgármester alpolgármesternek is felkérte.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját