"Óvatosnak kell maradnunk, hosszú és nehéz hetek várnak még ránk" - nyilatkozott a hivatal az MTI beszámolója szerint.
A halálesetek száma Belgiumban 1447, a hétvégén 164 ember halt meg a járvány okozta betegségben. Az azonosított fertőzöttek száma lassan eléri a húszezret, a fertőzés epicentruma továbbra is a flamand régió ahol a megbetegedések közel 60 százalékát regisztráltak.
Kapcsolódó
Hollandiában a hétvégén 156-an hunytak el a vírus okozta betegségben, így a járványhoz kapcsolódó halálesetek száma 1766 az országban. A fertőzöttek száma közelít a húszezerhez.
A holland sajtó szerint az állampolgárok több mint fele legalább féléves egészségügyi korlátozásokra számít az országban, de voltak, akik azt sem zárták ki, hogy a rendkívüli intézkedések akár egy évig is érvényben maradhatnak.
Luxemburgban, a fertőzöttek aránya még mindig magas az ország lakosságának számához képest, eddig 2729 fertőzöttet regisztráltak eddig a félmilliós nagyhercegségben.
Xavier Bettel miniszterelnök hétvégi sajtótájékoztatóján, felhívta a figyelmet, hogy a korlátozási szabályokat követni kell, mert nem múlt el még a veszély.
Koronavírus
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt