A Litvániában tartózkodó Cihanouszkaja videokapcsolaton keresztül elmondta: országában demokratikus forradalom zajlik, amelynek célja, hogy tisztességes, szabad választásra kerüljön sor és a polgárok addig fognak tiltakozni, amíg ezt el nem érik.
A megmozdulás sem nem oroszellenes, sem nem oroszbarát. Az Európai Unióval kapcsolatban is semleges álláspontot képvisel és geopolitikai manőverről sincs szó. Egyszerűen csak szabadon szeretnénk dönteni az országunk jövőjéről - fogalmazott a politikus az MTI beszámolója szerint.
Kapcsolódó
Nemzetközi szervezetek bevonásával hajlandóak vagyunk tárgyalni a fehérorosz hatóságokkal, és a politikai megfélemlítés hatására sem hátrálunk meg - mondta az elnökválasztás ellenzéki jelöltje.
Fehéroroszország terv szerint törleszti adósságát
Fehérorország az államadóssága egy részét már az év elején újrafinanszírozták és még folyamatban vannak hasonló ügyletek, többek között orosz bankokkal, így biztosra vehető, hogy az idén esedékes adósságot rendezi Minszk - mondta Juri Szeliversztov pénzügyminiszter a Belta állami hírügynökségnek.
Az országnak idén 3,6 milliárd dollár adósságot kell rendeznie, amiből 2 milliárd dollárt már vissza is fizetett.
Ugyancsak kedden a fehérorosz központi bank igazgatótanácsának egyik tagja, Dmitri Murin azt mondta, hogy a jegybank nem tervez tőkeellenőrzést bevezetni a fehérorosz rubel árfolyamgyengülésének a megállítása céljából - írta az MTI.
Az elnökválasztások után bizonytalanná vált belpolitikai helyzet hatására erőteljesen gyengült a fehérorosz rubel árfolyama az euróhoz képest. Idén eddig csaknem 30 százalékot, csak kedden délelőtt 1,5 százalékot veszített jegyzéséből az euróval szemben a fehérorosz rubel.
Az ország arany- és devizatartaléka 8,857 milliárd dollár volt augusztus elején, ami valószínűleg csökkent a fehérorosz rubel támogatását célzó intervenciók hatására - nyilatkozta az illetékes a Reuters hírügynökségnek.
Dmitri Murin nem lát okot arra, hogy most kamatot emeljen a jegybank, de nem zárta ki annak a valószínűségét, hogy erre egy későbbi időpontban sor kerülhet. A jegybanki alapkamat jelenleg 7,75 százalék, a következő kamatdöntő ülését októberben tartja a monetáris bizottság.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani