Kosztyantin Jeliszejev reményét fejezte ki, hogy az ukrán hatóságok "levonják a megfelelő következtetéseket, és megbüntetik azokat, akik ezeket a cselekményeket provokálták, illetve közvetlenül részt vettek bennük".
"Teljességgel elfogadhatatlanok azok a vandál cselekedetek, amelyek Ukrajnában történtek. Méltóságteljesen kell viselkednünk, demokratikus, civilizált állam vagyunk, és nem kell másolnunk azt, amit az agresszor állam művel Ukrajna területén, vagy azt, ahogy Oroszország bánik a maga területén az ukránokkal" - hangsúlyozta. Hozzáfűzte, hogy ezek az incidensek szerinte nem keltik jó hírét Ukrajnának külföldön.
"Ukrajna úgy határozza meg magát, mint civilizált állam, ahol tiszteletben tartják az emberi jogokat, beleértve a békés megmozdulások szabadságát is. A történtek azonban nem igazán nevezhetők békésnek" - fejtette ki véleményét a tisztségviselő.
Február 17-18-án Halál Oroszországra elnevezéssel megmozdulásokat tartottak Kijevben az Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN) kezdeményezésére, amelyhez több más nacionalista csoport is csatlakozott. A résztvevők két orosz bankfiókot, az Orosz Tudományos és Kulturális Központot és a FÁK-tagállamok ügyeivel, külföldön élő oroszokkal és nemzetközi humanitárius együttműködéssel foglalkozó Roszszotrudnyicsesztvo orosz szövetségi ügynökség kijevi képviseletét érte támadás, utóbbit - az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése alapján - vasárnap tojásokkal és kövekkel megdobálták, több ablakát betörték, a falára pedig "Halál Oroszországra" feliratot festettek. Az UNIAN beszámolója szerint a támadásokban mintegy százan vettek részt. Az ukrán hatóságok eddig senkit sem vettek őrizetbe.
Képünk forrása: Shutterstock
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket