"Mi vagyunk az egyetlen ország, amelynek egy tisztességes és becsületes migrációs politikája van. Amikor az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker azt mondja, hogy Olaszország megvédte Európa becsületét, akkor büszkén lehetünk olaszok. Köszönöm ezt mindnyájuknak" - kezdte beszédét Gentiloni a találkozón szombaton az Il Giornale szerint.
A politikus diszkréten, nevesítés nélkül, de félreérthetetlenül utalt azokra az országokra (köztük a határok lezárását leginkább hirdető Magyarországra is), amelyek kerítést építettek és elzárkóztak a menekültkérdés és a migrációs hullám emberséges rendezésétől. "Büszkék vagyunk arra, hogy nem emeltünk falakat és zártuk be az ajtókat, helyette az embercsempészek ellen harcolunk" - mondta a kormányfő.
A politikus emellett arról beszélt, hogy a jelenlegi helyzet rendezéséhez más fajta megoldások szükségesek: "A jövőnk, sőt a biztonságunk szempontjából, Afrika jövőjének stratégiai fontossága van. Őszintén fel kell mérnünk, hogyan segíthetnénk Afrikának, nem igaz, hogy folyamatosan változnak az igényeik, vagy hogy állandóan változtatja álláspontját, ezek mind a mi döntéseinktől függnek."
Afrika kérdését azért is kulcsfontosságúnak tartja, mert onnan akár emberek milliói menekülhetnek a bizonytalan politikai helyzet vagy a klímaváltozás hatásai miatt. Az ENSZ szerint akár évente 25 millió klímamenekült is útnak indulhat a jövőben.
A címlapképen Paolo Gentiloni, olasz miniszterelnök látható. Forrás: Julien Warnand / POOL / AFP.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vége a lazaságnak: új kategória érkezik, kikerül a szürke zónából a magyarok egyik kedvenc járműve