Viorica Dancila miniszterelnök szerint az intézkedéssel az egyre népszerűbb, "magas minőségű, egészséges élelmiszereket" akarják hozzáférhetőbbé tenni a romániai vásárlók számára, ezzel is arra bátorítva őket, hogy egészségesen étkezzenek.
Ugyancsak keddi ülésén döntött a bukaresti kormány a fokhagyma-termesztők területalapú támogatásának megháromszorozásáról. A gazdák az eddigi 1000 helyett 3000 ezer eurós évi támogatást fognak kapni minden hektárnyi fokhagyma-ültetvény után.
Romániában négy éve terjesztették ki valamennyi élelmiszerre a 9 százalékos kedvezményes áfát, az akkor még 24 százalékos általános áfakulcs helyett. Tavaly novemberben vezették be a még alacsonyabb szintű, ötszázalékos áfakulcsot a turisztikai és közétkeztetési szolgáltatások számára. Románia 2016-tól az általános áfakulcsot 20 százalékra, 2017-től pedig 19 százalékra mérsékelte.
A bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai rendszeresen bírálják a szerintük "a románokat agyonvegyszerezett élelmiszerekkel mérgező", a kelet-európai piacokon silányabb minőségű árut forgalmazó nyugati nagyvállalatokat. Liviu Dragnea pártelnök kedden törvénytervezetet terjesztett a parlament elé, amely az üzleti forgalom 4 százalékára rúgó bírsággal sújtja azokat a - több uniós tagállamban is tevékenykedő - vállalatokat, amelyek Romániában a külföldi piacokhoz képest gyengébb minőségű termékeket forgalmaznak azonos elnevezéssel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Titkos műveletre figyelmeztet az OTP, veszélyben az ügyfelek pénze

Üzent az MVM azoknak, akik kiakadtak a rezsiszámlán

Az igen! Kétmilliárd forintos nyerővel szállt ki valaki a Magyar Telekomból

Jön a hétvégi fizetős parkolás

Horrorisztikus állapotok várhatók az M1-esen, mentik, ami menthető

Előkerült Varga Judit, nagy megpróbáltatás előtt áll

Jönnek az oktatással meg az egészségüggyel, pedig a lakhatás fogja felrobbantani a magyar társadalmat

Furcsa dolgok történnek a Balatonnál, nem biztos, hogy jó ez így

Az orosz hackerek már a fél világot megfigyelik
