Még tavaly novemberben jelölte Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke a posztra White-ot. A lépést sokan kritizálták, mert a klímaváltozás kérdését egyre többen tartják fontosnak. Az ország vezetője hiába tagadja a folyamat létezését, a Szenátusban kisebbségben voltak a hozzá hasonló gondolkodású döntéshozók, ezért nem fogadták el White jelölését, de hivatalos vétót nem emeltek ellene.
Miután a szabályok szerint a személyéről dönteniük kellett volna a 2017-es ülésszakban, papíron kifutottak az időből. Most a Fehér Háznak újra White-ot kellene javasolnia, de több lap is úgy értesült, hogy mást választanak majd helyette Trump környezetében - írja a portál.
Bár még mindig vannak, akik vitatják az emberi tevékenység és a klímaváltozás közötti összefüggést, egyre többen aggódnak a folyamat miatt. Az olyan hírek pedig csak erősítik a félelmeket, hogy a tavalyi volt a világ egyik legmelegebb éve.
A fotó forrása: AFP Photo/Brendan Smialowski.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Egyre több kisgyerek kerül kórházba - gyorsul, és még nem tetőzött az influenzajárvány