Növekedtek az osztályfőnöki, az igazgatói, a munkaközösség-vezetői, az igazgatóhelyettesi, a tagintézmény-igazgatói, az intézményegység-vezetői, valamint a többlettanítási órák után járó díjak, továbbá a nemzetiségi, a gyógypedagógiai és a diabéteszpótlékok is – mutatott rá Rétvári Bence.
Az egyes fenntartók a teljes korábbi bértömeg 32,2 százalékkal növelt összegét kapták meg januártól, így a pótlékokat is összességében ugyanolyan mértékben emelhették, mint az alapilletményt
Kapcsolódó
– áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Az államtitkár hangsúlyozta, a pótlékok emelése azért is fontos a kormány számára, mert a többletfeladatot vállalók esetében ennek a többletnek meg kell jelennie jövedelmük emelkedésében.
A béremelés célja, hogy a gyerekek nevelése és oktatása minél magasabb színvonalú legyen, minél életrevalóbban végezzék el az iskolát – tette hozzá Rétvári Bence.
Leszögezte: a gyerekekkel többet foglalkozó tanároknak többet kell keresniük.
Az illetményemelés után a tankerületi iskolákban a tanárok bére átlagosan 652 530 forintra nőtt, az igazgatói illetmény pedig átlagosan 1 018 403 forintra emelkedett
– írta az államtitkár.
Kitért arra is, hogy a kormány a költségvetésben létrehozott egy 340 milliárd forintos tanárbéremelési alapot, amelyet teljes egészében a tanárok és az óvónők béremelésére kell fordítaniuk a fenntartóknak.
A pedagógusok bére MA-végzettség (vagyis mesterképzésen szerzett diploma) esetén további 2 százalékkal, hiányszakot oktatók esetén további 4 százalékkal nőtt, azok a pedagógusok pedig, akik hátrányos helyzetű térségben, osztályban tanítanak, 20 százalékos többletjuttatásban részesültek – ismertette Rétvári Bence.
Megjegyezte, ezzel is az érintettek gyerekekért végzett többlet-erőfeszítéseit ismeri el a kormány.
A kormány kiemelt célja a tanári hivatás anyagi és erkölcsi megbecsülése, ezért döntött a valaha volt legnagyobb mértékű tanárbéremelés megvalósításáról - közölte az államtitkár.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot