A kárpátaljai magyaroknak szánt adomány Veszprém megyei gazdabálon összegyűlt 80 zsák vetőmagból, valamint a martonvásári Marton Genetics cégcsoport 420 zsáknyi felajánlásából állt össze – írja a NAK honlapján.

A szállítmányt Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke és Győrffy Balázs, a NAK elnöke adta át a Kárpátaljai Református Egyház, illetve a Kárpátaljai Fiatal Magyar Vállalkozók Szövetsége képviselőinek Beregszászon.
A terményből készülő élelmiszert a háború miatt egyedül maradt rászorulók, gyermek- és idősotthonok lakói kapják majd.
Szijjártó Péter: Kérvényeztük az ukrán kisebbségi törvény végrehajtásának elhalasztását
A magyar kormány az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosának segítségét kérte azon új ukrán törvény végrehajtásának elhalasztása érdekében, amelynek értelmében szeptembertől gyakorlatilag megszűnnének az országban a kisebbségi iskolák - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Hágában. Bővebben>>>A határon túli magyar gazdák nélkül nem lenne biztos az élelmiszerellátás
Kárpátaljára korábban is érkeztek szállítmányok Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében, de a háború kezdete óta még több adomány érkezik az anyaországból és külhonból.
- A több tonna liszt, tartós húsáru, gombakonzerv, alma, vöröshagyma, számítástechnikai eszköz rászoruló családokhoz és helyi szervezetekhez került,
- míg a gazdák vetőburgonyát, vetőmagokat, búzát, árpát, zabot és műtrágyát kaptak.
A sok ezer magyarországi, délvidéki, felvidéki, erdélyi magyar gazda évről évre csendben mutat példát nagylelkűségből, emberségből, segítve a rászoruló határon inneni és túli magyar családoknak
– hangsúlyozta a NAK.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta