Korábban körülbelül 30 százalék volt a kerozin, a repülőgépek üzemanyagának súlya a költségeinken belül, ez mostanra 50 százalékra emelkedett, tehát minden második forintunk kerozinra megy. Ez egy ciklikus tényező, az iparág számára nem idegen, szerintem ez fordulni fog - mondta sok minden más mellett az Indexnek adott interjúban Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója.
A szakember szerint a magas költségek ellenére nem véget ért az olcsó légi közlekedés korszaka, még időszakosan sem. Ha valaki keres, akkor továbbra is talál nagyon olcsón Wizz Air-repjegyet. A légi közlekedés nemcsak más légi társaságokhoz mérten, hanem talán már egyéb közlekedési módokhoz képest is versenyképes.
A fapados légitársaság vezetője úgy véli, hogy jövőben sem lesz luxus lesz az utazás, és azt sem gondolja, hogy alapvetően a diszkont-légitársaságok szerepe meg fog változni.
Visszazökkennek a régi kerékvágásba
A cégvezetőnek volt válasza a nyári nehézségekre is. Mostanra gyakorlatilag megszűntek a járattörlések, a késések is mérséklődtek.
Nagyon nehéz nyarat tudhatnak magunk mögött, azonban véleménye szerint a problémáink nem a légiutas-kísérők és pilóták hiányából fakadtak, hanem a külső környezet kihívásai, például földi kiszolgáló személyzet hiánya állt mögöttük.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt