A G7 gazdasági portál január óta vásárolja le rendszeresen a nagy német hátterű diszkontokban ugyanazt fogyasztói kosarat. Minden hónap utolsó napján próbavásárlást végeznek az Aldiban és a Lidlben. Mindig ugyanazokat az egymással jól összehasonlítható alaptermékeket veszik meg, ugyanabban a mennyiségben.
Májusi adatok szerint lényegében nincs különbség az Aldi és a Lidl között. A lap ältal nézett 42 termék közül 17-nek az ára forintra megegyezik. A két bolt árai között 5 százalékos eltérést felfételezve 42 termék közül 23-nak az ára ugyanaz. Az ettől nagyobb eltérések sem drámaiak, sőt lehetnek olyan egyedi esetek, amelynek okait egy laikus próbavásárlással nem lehet felfedni.
Májusban, amit az Aldiban 17 546 forintért lehetett megvenni, azt a Lidlben 17 553 forintért, azaz a különbség a két diszkont között 0,04 százalékra zsugorodott. Ezzel visszaállt a január végi alapállapot, hiszen a különbség akkor is csak 0,72 százalék volt a két lánc között, azaz a gyakorlatban nulla.
Az árkörkép szerint a G7 kosara április végén az Aldi 6,2 százalékkal drágábbnak bizonyult a Lidlnél, a bevásárlás akkor az Aldiban közel 17,5 ezer forintba, a Lidlnél valamivel több mint 16 ezer forintba került. Ez jelentősebb különbségnek tűnt a korábbi hónapok adataihoz képest. A május végén végzett próbavásárlás arra utal, hogy nagyon gyors visszarendeződés történt.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani