A közbeszerzési eljárás eredményét az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
Az új 2x1 sávos út 5,1 kilométer hosszú lesz. Emellett meg kell erősíteni a 44-es számú főút burkolatát 800 méteren, a 4432-es út burkolatát pedig 2,1 kilométeren. Épül továbbá 3 körforgalom is a területen.
A becsült ellenérték 4 milliárd 560 millió forint volt, a nyertes ajánlatában 5 milliárd 42 millió forint szerepelt. A nyertessel augusztus 5-én kötött szerződést a NIF.
Indult még a tenderen az EuroAszfalt Kft., a Swietelsky Magyarország Kft., valamint a Délút Kft. is.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt