A hetilap információi szerint a napokban megkezdődött az MSZP és a D-Net Informatika Kft. közötti tárgyalás az adósságrendezésről. A szocialisták részletfizetési konstrukciót dolgoztak ki, kérdéses még, hogy ezt a kft. vezetése elfogadja-e. Úgy tudjuk, az MSZP a D-Net Kft.-nek utalandó összeget ingatlaneladásból tervezi fedezni.
A cég Varga Tamás, a párt egykori informatikai igazgatójának tulajdonában van, és 1994 óta szerződött a párttal. A tartozás már a 2010-es kormányváltás előtt is megvolt, azóta viszont csak halmozódott. Ezért perre mentek a felek, ahol az MSZP azzal érvelt, hogy a egy másik vállalkozástól, a Citynet Kft.-től megvette a D-Net mintegy 110 millió forintos tartozását, ezért ellenkeresetet adtak be. Varga szerint ez a tartozás fiktív, soha sem létezett.
Szeptemberben a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletet hozott az ügyben, eszerint a pártnak nemcsak 16 milliós kamatot, hanem a csaknem 96 millió forintnyi elmaradt vállalkozói díjat is ki kell fizetnie a cégnek.
Az MSZP-nek ez egy újabb rossz hír, mivel a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a párt támogatottsága történelmi mélyponton 8-10-on áll.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta