A televízió honlapján olvashatóak szerint keddi hatállyal módosították az általános szerződési feltételeket; az új szabály a közzétételét követő harmincadik napon lép életbe. Eszerint a médiaszolgáltató a program-, illetve műsordíjigényét, annak irányelveit és díjképzési politikáját a technológiai semlegesség, a versenyjogi alapelvek és normák, az egyenlő bánásmód elve, az ésszerűség és tisztesség követelménye betartásával alakítja ki. Az ár kialakítása során figyelembe vették a médiaszolgáltatás piaci pozícióját, nézettségét, a műsorfolyam sokszínűségét, a hír- és közéleti műsoraikat, a hazai és a helyi gyártású műsorokat is.
Feltételül szabják, hogy a szolgáltatóknak a TV2 műsorát nem tehetik alapcsomagjuknál kisebb elérésű csomagba. A kábelszolgáltatók által fizetendő havi nettó programdíj előfizetőnként 290, az idei évre vonatkozó bevezető ár pedig 150 forint.
Kapcsolódó
A jövő január elsejétől érvényes teljes összegből adott kedvezmény mértéke függ attól, hogy a műsorterjesztő a TV2 érdekeltségébe tartozó kábeltelevíziók közül hány csatornát, milyen penetrációjú programcsomagban elhelyezve terjeszt.
Az RTL Magyarország marketingkommunikációs osztálya kedden közölte az MTI-vel, hogy július 1-jétől fizetőssé válik az RTL Klub hagyományos felbontású (SD) adásának vétele is.
Egy április végi kormányrendelet tette lehetővé, hogy főadójuk műsoráért pénzt kérjenek a kábelszolgáltatóktól; a díj a közzétételtől számított harmincadik naptól, azaz június 30-ától él, a szolgáltatóknak pedig kilencven nap áll rendelkezésére, hogy kedvezményesen megállapodjanak az RTL Klubbal a díjszabás közzétételétől.
A csatorna a szolgáltatók által a társaságnak fizetendő médiaszolgáltatási díj átlagos, kedvezményes ára előfizetőnként havi 150 forint, amely a jelenlegi csomagelhelyezést feltételezi, de ebből még további kedvezményt kapnak a gyorsan és hosszabb távra szerződő partnerek, így az RTL indulóára akár 135 forint is lehet.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta