A több mint egymilliárd forintos fejlesztés miatt várhatóan június közepéig tart az egypályás üzem, vagyis a nagy nyári csúcsforgalom idején már ismét két futópályával üzemelhet a budapesti légikikötő.
Az új műszeres leszállító berendezéssel (ILS, vagyis Instrument Landing System) 15 méteres függőleges és 50 méteres vízszintes látótávolság mellett is lehet fogadni és indítani a repülőgépeket, akár sűrű ködben, esőben, havazásban vagy sötétben. Ennek alapján a budapesti repülőtér is teljesíti az ún. CAT IIIB műszeres megközelítésre vonatkozó nemzetközi előírásokat, amelyek alapján a fenti paraméterek szerint érkezhetnek és indulhatnak a repülőgépek Budapestről.
Kapcsolódó
Az új rendszer telepítéséhez és beüzemeléséhez mintegy nyolchetes pályazárra van szükség a II. futópályán. Ez alatt az idő alatt nemcsak az új berendezést építik ki, hanem elvégeznek egy sor olyan karbantartási és javítási munkát, amit csak pályazár mellett lehet megvalósítani. Így egyebek mellett kicserélik a futópálya betonjába és szélére épített pályafényeket, kijavítják a beton apróbb hibáit, befejezik a dilatációs hézagokat kitöltő anyag cseréjét korszerűbb műgyanta alapúra, kicserélnek 121 vízelvezető betonaknát a pálya mellett és az elektromos kábeleket is felújítják.
A II. futópálya zárása miatt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren két hónapig csak a 3 kilométer hosszú I. futópálya lesz használatban. Mindez nem okoz változást a budapesti kerületek feletti forgalomban, Vecsés városa felett viszont átmenetileg megnő a légiforgalom.

Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta