A szervezők a győri vásárban, a helyi Gyermekmentő Alapítványnak gyűjtöttek volna pénzt egy életmentő készülékre, de valaki feljelentette őket, így az otthon készült sütemények és a cukrászdák által felajánlott termékek árusítását betiltották - tudósított a televízió.
A szervezők szerint érthetetlen, hogy hogyan képes valaki egy jótékonysági gyűjtést így tönkretenni, a hatóság szerint viszont szabálytalanul árulták a süteményeket. A Nébih a házi készítésű termékeket kifogásolta, ezek eredete a hatóság szerint nem igazolható, mivel nem engedélyezett helyen és körülmények között készülnek.
Az akciót immár négy éve szervezik meg az adventi időszakban, s eddig még sosem volt gond azzal, hogy házi süteményeket is kínáltak - nyilatkozta Fehérné Lotti, szervező. Az életmentő készülék, amelyért a gyűjtés zajlott, mintegy 7 millió forintba kerülne, ám az alapítványnak nincs pénze rá.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta