A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke ismertette, hogy a jelentősebb gyümölcstermelő országokban tapasztalható - bár a hazainál mérsékeltebbnek tűnő - fagykárok miatt Európa egészében keresleti piacra, így az átlagosnál magasabb gyümölcsárakra lehet számítani.
A termesztők 2020-ra jó termést vártak, a gyümölcsök megfelelően virágoztak, azonban március közepétől több hullámban jelentős fagykárok érték az ültetvényeket.
Apáti Ferenc ismertette, hogy a legnagyobb terméskiesés kajszibarackból, őszibarackból és cseresznyéből várható, e gyümölcsök mennyisége negyedére-harmadára eshet egy jó évhez viszonyítva. Kajsziból egy kedvező szezonban 30-35 ezer tonna terem Magyarországon, őszibarackból 35-40 ezer tonna, míg cseresznyéből 14-16 ezer tonna.
A felére csökkenhet idén a körte és a szilvatermés is; előbbiből egy átlagos évben 30-40 ezer tonnát szüretelnek a gazdák, szilvából 65-70 ezer tonnát.
Az ország legnagyobb területén termesztett almából és meggyből sem biztatóak a terméskilátások. Egy jónak mondható évben mintegy 800-850 ezer tonna alma terem, az átlagtermés 600 ezer tonna körüli, azonban az idén nem számítanak a tavalyi 400 ezer tonnás gyenge termésnél jobbra. Meggyből legfeljebb a tavalyi 53 ezer tonna körüli termés várható, miközben egy átlagos évben 65-70 ezer tonnát szüretelnek.
Mindezek mellett érdemi terméskiesést okozott a fagy a szabadföldi, és nem takart szamócakultúrákban is, sőt mérsékelten sújtotta a diót és a bodzát is - sorolta az alelnök.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani