Miskolc gazdasága 2017-ben kiemelkedően jó évet zárt, a növekedés elérte a hét százalékot, ez jelentős mértékben meghaladja a hazai GDP-növekedést.
Az előzetes számítások szerint ez a növekedési dinamika 2018-ban is fennmarad, ehhez azonban folyamatosan újabb beruházásokra van szükség, részint a már korábban letelepült vállalatok, részint az új befektetők részéről - mondta. (Átadták az M30 új szakaszát.)
A három új befektető 2018-ban építi ki termelési kapacitásait, és 2019-től már teljes fordulatszámmal dolgozhatnak a miskolci gazdaságban. A befektetések szervezésén célirányosan dolgozó Miskolc Holding Zrt. tudatosan azokat a társaságokat próbálja meg Miskolcra csábítani, amelyek nagy termelékenységgel dolgoznak és magas hozzáadott értéket állítanak elő.
Kiss János ismertette, hogy az elektronikai berendezéseket és alkatrészeket gyártó kínai Ten Pao cégcsoport első Ázsián kívüli gyárát egy 4,5 milliárd forintos beruházássorozat első lépéseként nyitotta meg a borsodi megyeszékhelyen. A magyar érdekeltségű szerszámgyártó Spinto Hungária Kft. 5,9 milliárd forintot fektet be miskolci szerszámgyártó üzemébe, míg az autóiparban érdekelt japán GS Yuasa 8,8 milliárd forint értékű miskolci beruházást indít.
A címlapkép illusztráció. Forrás: Pixabay
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vége a lazaságnak: új kategória érkezik, kikerül a szürke zónából a magyarok egyik kedvenc járműve